Kanizsay.hu » A győri Kanizsayak

A győri Kanizsayak

Már kezdem elkeseredni, mikor eszembe jutott, hogy korábban Illésy levéltári cédulagyűjteményének CD-n kiadott változatában találkoztam egy Kanizsay adattal, mellyel semmit sem tudtam kezdeni. Az említett Illésy cédula a következő: "Kanisay-Kovács András, neje Tias Katalin, gyermekeik: Márton, András, Pál, Erzsébet. III. Ferdinánd Bécsben, 1657.02.21-én adott ki számukra nemeslevelet. Helytartótanácsi Levéltár 1817F60, Borsod arm K122, K895" Borovszky Borsodról szóló kötetében talált Kanizsay familia miatt már kutattam a Miskolci levéltárban családi vonatkozásokat keresve, de nem találtam olyan pontot, ahol kapcsolódhattam volna a henésziekhez. Hosszas tudakozódás vette kezdetét, melynek végén kiderült, hogy mikrofilmen elérhető az illető dokumentum, mely 1817-ben keletkezett. A mikrofilmen található levél, mely szerencsére magyarul íródott, az alábbiakat tartalmazta: Borsod vármegye közgyűlése értesíti a Helytartótanácsot, hogy nemes Tatár András hagyatékában megtalálták Kanizsay, alias Kovács András nemeslevelét, mely 1657-ben Bécsben kelt, III. Ferdinánd által adományoztatott és 1658-ban Győr vármegyében hirdették ki. A leszármazottak a Borsod vármegyei levéltárban megtalálhatják az iratot. A Helytartótanács ezután minden megyébe elküldte a leiratot, mely bekerült a helyi levéltárakba. Érdekes, hogy Nagy Iván, mint nógrádi levéltáros erről nem szerzett tudomást. Szinte azonnal írtam Győrbe, illetve Miskolcra, tájékoztatást kérve. Az előbbi megerősítette, hogy valóban volt ilyen család, Győr belvárosában laktak és András küldött is volt az 1662-es pozsonyi diétán. Miskolc pedig arról értesített, hogy megtalálták a szóban forgó nemeslevelet, mely 1817 óta a jelzett helyen pihent és rossz állapotban van ugyan, de olvasható. A következő öröm akkor ért, mikor megkaptam CD-n az ármálisról készült képeket, melyek tanúsága szerint a pergamen szerencsére nem is volt olyan rossz állapotban, csak a viaszpecsét olvadt rá a "kutya bőrére" egy tűzeset kapcsán.

 

 

 

 


Mi, III. Ferdinánd Isten kegyelméből mindig felséges választott római császár, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumania, Bulgária stb. királya. Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja Luxemburg, Felső- és Alsó Szilézia, Würtemberg és Théka hercege, Svábország fejedelme, Habsburg, Tirol, Ferret, Kyburg, Goricia és Elzász tartomány grófja, a római szent birodalom, Burgovia, Felső- és Alsó Lausitz őrgrófja, a szláv őrgrófság, Naon kikötő és Szalina ura stb.

Adjuk emlékezetül jelen oklevelünk erejével, tudatván mindazokkal, akiket illet, hogy Mi néhány hívünknek Felségünk elé terjesztett legalázatosabb kérelmére, továbbá pedig meggondolván és figyelembe vévén hívünknek Kanisay másképpen Kovach Andrásnak hűségét és hűséges szolgálatait, melyeket Ő először Magyar Királyságunk Szent Koronájának, azután Felségünknek különböző helyen és időben híven teljesített és a jövőben is tenni és teljesíteni ígérkezik. Mivel tehát Mi, azoknak, akik Nekünk és a kereszténységnek érdemeket és tiszteletet szereztek, királyi kegyelmünk és bőkezűségünk folytán elődeinknek Magyarország néhai dicső királyainak példáját követvén, erényeiknek jutalmát, ? mely őket még nagyobbak teljesítésére buzdíthatja ? meg szoktuk adni. Ezért tehát ugyan ezt a Kanisay másképpen Kovach Andrást és általa feleségét Tias Katalint, fiait Mártont, Andrást, Pált, valamint lányát Erzsébetet nem nemesi állapotából, melyben eddig voltak, királyi hatalmunk teljességével és különös kegyelmünkkel kivévén elhatároztuk, hogy Magyarországnak és kapcsolt Részeinek igazi és kétségtelen nemeseinek rendjébe felvesszük, befogadjuk és soroljuk. Megengedvén és megfontolt elhatározásból beleegyezvén, hogy ők mostantól fogva a jövőben örökidőkig mindazon kegyekkel, tisztségekkel, kedvezményekkel, kiváltságokkal, szabadságokkal, jogokkal, előjogokkal és mentességekkel, amelyekkel Magyarországunk és a kapcsolt Részek többi igazi, régi és kétségtelen nemesei eddig bármilyen jog vagy szokás alapján éltek és élnek, azokkal mindkét nembeli összes örököseik és utódaik élhessenek, azokat élvezhessék és bírhassák. Irántuk tanúsított kegyelmünk, jóakaratunk és nagylelkűségünk bizonyságául, továbbá igazi és kétségtelen nemességük jeléül ezt a nemesi címert, avagy jelvényt adományozzuk: tudniillik egyenesen álló, három részre osztott égszínkék katonai pajzsot, amelynek középső mezejében legalul három zöldellő domb látható. A legmagasabbik dombon piros mezőben arany királyi koronából természetes színű egyszarvú emelkedik. A felső jobboldali mezőben hatágú arany csillag, a baloldaliban arany félhold található. A pajzson nyitott rostélyú katonai sisak királyi koronával, amelyből lábában kardot tartó darumadár emelkedik. A sisak csúcsáról innen és onnan körüs-körül kék-arany és vörös-ezüst szalagok és foszlányok omlanak alá, amelyek a pajzsot megfelelően ékesítik. Miként mindez jelen oklevelünk elején a festő keze által művészien saját színekkel megfestve is látható. Ennek a Kanisay Andrásnak és ő általa a fent név szerint felsorolt személyeknek és mindkét nembeli örököseiknek és utódaiknak ezt a címert kegyesen adtuk és ajándékoztuk. Elhatározván, eltökélt szándékkal és megfontolt lélekkel megengedvén, hogy ők ettől fogva örökidőkig mindig ezt a címert, avagy nemesi jelvényt Magyarország és az alávetett Részek igazi, és kétségtelen nemeseinek a szokása szerint ugyanazokkal a jogokkal, előjogokkal, kedvezményekkel, szabadságokkal és kiváltságokkal, amelyekkel azok akár természetnél, akár régi szokásnál fogva éltek és amelyeknek örvendtek, élnek és örvendenek mindenütt: csatákban, ütközetekben, dárdavetésen, lovagi tornákon, bajvívásokon, párviadalokon, egyéb katonai és nemesi gyakorlatokon, nemkülönben pecséteken, kárpitokon, üstökön, szőnyegeken, gyűrűkön, zászlókon, pajzsokon, hajítófegyvereken, házakon, sírhalmokon, és általában bárminemű tárgyon és bármiféle vállalkozás során a régi és hamisítatlan nemesség címén, amellyel őket és valamennyi mindkét nembeli örökösüket bármely rangú, rendű, állapotú és méltóságú férfiú részéről felékesítettnek és felruházottnak mondatni, neveztetni, elismertetni és tartatni akarjuk- és a címert hordani és viselni megparancsoljuk, valamint, hogy azt örökké használhassák, élvezhessék és annak örvendhessenek. Sőt, őket jelen oklevelünk által megnemesítjük és nekik nemességet adunk és adományozunk. Ennek az emlékére és örök erősségére titkos függőpecsétünkkel melyet, mint Magyarország királya használunk megerősített nemesi kiváltságlevelünket ugyanennek a Kanisay Andrásnak, és általa a fent már megnevezett feleségének és gyermekeinek és azok mindkét nemű összes már megszületett és ezután születendő örököseinek, és utódainak kegyesen adtuk és átengedtük. Kiadatott a Mi őszintén kedvelt hívünk, Főtisztelendő Szelepcsényi György megerősített és választott nyitrai püspök, és ugyanannak a vármegyének az örökös főispánja, tanácsosunk és magyarországi kancellárunk által Bécsben, az Úr 1657. esztendejében február havának 21. napján, római birodalombeli uralkodásunk 19., a Magyarországinak a 20., a Csehországinak pedig a 21. évében. Főtisztelendő és tisztelendő atyák a Krisztusban, Lippay György esztergomi érsek, Pusky János a kánonilag egyesült kalocsai és bácsi egyházak érseke, Kisdy Benedek választott egri, Petretich Péter zágrábi, Pálfalvay János választott erdélyi, Tarnóczy István választott váci, Széchenyi György veszprémi, Püsky János választott győri, a már mondott Szelepcsényi György nyitrai adminisztrátor, Draskovich György választott pécsi, Makovich Miklós választott szerémi, Brodarich György választott tinnini, Benlich Máté választott boszniai, Pálffy Tamás csanádi, frater Szentpéteri Krizosztom rosznói, Marjányi Péter zenggi és modruszi püspökök Isten egyházát szerencsésen kormányozván. Továbbá, tekintetes és nagyságos gróf Hadadi Wesselényi Ferenc az előbb mondott Magyarországunk nádora, gróf Nádasdy Ferenc országbíró, gróf Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán, gróf Csáky István tárnokmester, gróf Monyorókereki Erdődy György főkomornyik, gróf Zrínyi Miklós főlovászmester, gróf Erdődi Pálffy Miklós főajtónálló, gróf Batthyány Ádám főétekfogó, Ghimesi Forgách Ádám főpohárnok, gróf Nádasdy Ferenc főudvarmester, gróf erdődi Pálffy István Pozsony vármegye főispánja, valamint a többiek Magyarország vármegyéit igazgatván.

 

Kanizsay címerE részsikert egy újabb óbudai látogatás követte a mikrofilmtárban. Győr belváros anyakönyveinek átnézése. Szerencsére 1643-tól rendelkezésre álltak, mert itt csak négyéves volt a török uralom (1594-98). Első alkalommal nem jártam sikerrel, mert találtam ugyan Kanizsayakat, de Márton nem volt közöttük. Második alkalommal azonban rám mosolygott a szerencse, kétéves kutatásom egyik fordulópontjához érkeztem. Találtam végre egy Márton keresztnevű Kanizsayt, aki a XVII-XVIII. sz. fordulóján - pontosabban 1682-ben - született. Apját Ferencnek hívták, nagyapját (mint azt az anyakönyvet továbblapozva kiderítettem) pedig Pálnak. Egy Pál nevű szerepel is az ármálison, mint András legfiatalabb fiúgyermeke. Itt nyugodtan be is fejezhetném a kutatást, mert biztos felmenőket anyakönyvek hiányában lehetetlen találni polgári családok esetében, mivel a nemeslevél 1657-es keltezésű, az anyakönyvezés pedig 1643-ban indul. Szerencsére a városi levéltár bíztatott, hogy néhány évtizedet még tudok visszalépni az időben, hiszen Győr város 1600 és 1605 között kelt regesztáiban szerepel egy Kanysay asszony 1605-ből, tehát jó eséllyel még András szüleinek is a nyomára akadhatok, valamilyen iratban, jegyzékben. Sajnos a napóleoni háborúk során a Győri Püspökség középkori iratanyaga jórészt elpusztult, de a Káptalan, mint Hiteles Hely dokumentumai kecsegtethetnek eredménnyel. Az Egyházmegyei Levéltár hathatós segítségének köszönhetően sikerült is továbblépnem a kutatással. Rábukkantunk egy nyilatkozatra, melyet András nevű "ős nagybátyám" írt saját kezével 1689-ben és egy örökölt házra vonatkozott. Ugyanerről a házról nyilatkozott András Erzsébet huga is 1693-ban. Megtaláltuk a nemeslevelet szerző András szüleinek nevét is egy 1613-as iratban, mely szintén egy örökölt házról szólt. Őket Kanizsay Györgynek és nemes koroncói Bándy Margitnak hívták. Horváth József A győri polgárok a végrendeletek tükrében c. munkájából pedig kiderült, hogy a címerszerző András a győri kovácsok céhének mestere volt. Az adományozott címer jelképisége is arra enged következtetni, hogy nem hadi érdemekért adatott (nyitott hadsisak). A sisakdísz darumadara pedig talán a céhek városfal-őrzésben játszott szerepére utal, az egyszarvú meg esetleg a vallásosságot fejezheti ki. Később egy adóösszeírásban (portionális adót a nemesek is fizettek) megleltem Ferenc nevű ősömet, aki Győr-Újvárosban volt háztulajdonos 1704-ben. A legutolsó győri adat a családról 1709-es keltezésű. A városi levéltár szerint távozásukhoz köze lehetett a Rákóczi szabadságharc akkori győri zűrzavaros időszakának. Összefoglalásképpen elmondható, hogy György nevű ősöm valószínűleg Kanizsa 1600-as elfoglalása után menekülhetett Győrbe, melyet addigra visszafoglaltak a császári erők. Eredetileg Kovács volt a neve, ami egyik őse - vagy az ő saját - foglalkozására utal és a nemeslevélben is megjelenik. Mivel Kanizsáról származtak, Győrben már e néven nevezték őket, megkülönböztetvén az ottani - bizonyára - számos Kovácstól. A győri török időszak előtti telekkönyvi és egyéb összeírásokban nem szerepeltek, az első előfordulás 1605-ös. Az itt megjelenő György 1580 körül születhetett, feltehetőleg tehát Kanizsán. Győrben megfelelő körülményeket teremtettek maguknak, nemesekkel házasodtak, majd maguk is előbb polgárjogot (1643-ban - Pereszteghy Uram ajánlására), majd nemességet (sajnos itt nem sikerült kiderítenem, ki volt az ajánló személye) szereztek. Talán belekeveredtek egy kuruc szervezkedésbe és győri eltűnésük tényleg a Rákóczi szabadságharchoz köthető. A trencsényi csatavesztést követően a kuruc érzelmű magyaroknak biztosan nem volt sok keresnivalójuk a labancpárti Győrben. A városi regesztákban nincs erről semmi. Az anyakönyvek szerint 1709-ben született itt az utolsó Kanizsay. Ezidőtájt két helyen találkozni ?oda nem illő? (hirtelen felbukkanó) Kanizsayakkal: Somogyban és Borsodban (a fiatalabb és az idősebb ág?). Somogyban az én Őseim 1739-es megjelenése az első adat, Borsodban pedig egy 1729-es nemesség kihirdetés. A nemeslevél is itt került a Levéltárba 1817-ben. A nemesség kihirdetésének csak a ténye szerepel a jegyzőkönyvben. Mivel Tatár András hagyatékából került elő az ármális, ez az ág kihalt, nagyjából száz évvel Győr elhagyását követően. Hogy a porrogi (Somogy m.) birtokosság ehhez a családhoz köthető-e nem tudni. Somogyban nem hirdették ki Kanizsay család nemességét. A dicső múltú, törzsökös somogyi vései Véssey család egyik tagja viszont egy Kanizsay Klárát vett el feleségül a 19. sz. elején, aki az ottani első óvoda alapítója volt. A Henészen élő Kanizsayak a kovácsmesterséget örökölve aztán belakták azt a néhány további községet (Bodvica, Nagy- és Kisatád), melyből ma Nagyatád városa áll. A temetők tele vannak Kanizsa(i)y sírokkal. A helyi öregek szerint a falu egyik legbefolyásosabb, mindenkivel rokonságban álló családja volt. Ükapám - bár a legfiatalabb gyermek volt - sírja jómódra utal. Dédapám viszont ebből sokat (ház, föld) elkártyázott, így aztán a faluból elköltözve borbélynak kellett állnia. Nagyapám már Kaposváron született, majd a közeli Toponáron nőtt fel. Nagyatádra csak felnőttként tért vissza, hogy a híres Benyák nyomda sikerének tevékeny részese legyen (Dédapám nővére a nyomdaalapító fiának lett a felesége). A doni frontról hazajőve itt alapított családot, s innen költözte(tté)k aztán Székesfehérvárra, hogy a fehérvári nyomda rendbetételében vegyen részt, mint vezető gépmester. Tevékenységéért városi kitűntetést is kapott. A doni harcok küzdelmeit a halála előtt néhány évvel mesélte el, így még sikerült lejegyeznem. Posztumusz vitézzé avatásáért kérelmet nyújtottam be a Rendhez. Az avató ünnepségre végül 2014. június 14-én, Budapesten, a Bakáts téri római katolikus templomban került sor. Mikor felhangzott a névsorolvasáskor, hogy Kanizsay László magyar királyi honvéd szakaszvezető, majd a több száz egybegyűlt egyszerre kiáltotta:

- Jelen!

Én 42 éves férfi létemre elsírtam magam. Az esemény igazi fényét pedig az adta, hogy az avatást az a Zetényi Csukás Ferenc végezte, akinek nagybátyja alatt nagyapám a doni fronton szolgált.

 


Története olvasható itt.


A családfa megtekinthető itt.



© 2004-2013 Kanizsay Zsolt