Tisztelt Látogató, amennyiben bármilyen Kanizsa(i)y vonatkozású információ a rendelkezésére áll és úgy gondolja, hogy én azt e honlapon közölhetem, kérem küldje el a kapcsolat@kanizsay.hu címre!

Bemutatkozás, előzmények

Kanizsay Zsoltnak hívnak, 1972-ben születtem Székesfehérváron. 1996-ban végeztem a szegedi JATE földrajz-történelem szakán. Főfoglalkozásként jelenleg környezetvédelemmel foglalkozom. Két kisfiam van; Botond, Dénes és egy kislányom Sarolta. Komolyabb családtörténeti kutatásba Botond fiam 2002-es születése után kezdtem. E honlapon igyekszem közölni azokat az adatokat, melyek az idők során saját, illetve feleségem őseiről összegyűltek. Reményeim szerint sokaknak nyújtva ezzel segítséget.

Korábban is érdekeltek Kanizsay vonatkozású adatok, illetve Nagyapám is ültetett bogarat a fülembe Kanizsay Orsolyával és Dorottyával való rokonságot emlegetve, de a kapott információk összegyűjtésére nem vállalkoztam. Annyit tudtam csak, hogy Nagyapámék 1963-ban költöztek a somogyi Nagyatádról – ahol régóta élt a család – Székesfehérvárra, illetve, hogy Dédapám egy barátja kutatott a családunk után a két világháború között és – az elbeszélések szerint – egészen Mátyás király idejéig eljutott, de a dokumentumok elvesztek a háború alatt. Ezek után szinte biztos lettem az Osl nembéli Kanizsayakkal való rokonságban, hiszen egyikük Mátyás zászlótartója volt.

Az első genealógiai “pofon” még a gimnáziumi évek alatt ért, amikor először került kezembe a “Nagyiván”. Itt olvastam arról, hogy az a bizonyos történelmi Kanizsay család kihalt. Írt a könyv egy másik Kanizsay családról is, akik Bereg megyében éltek, de ez akkor még nem különösebben érdekelt.

Az egyetemi évek alatt természetesen többször találkoztam a névvel, de miután minden jegyzetünkben ott szerepelt a kihalt szó a családról szóló fejezetekben, lassan belenyugodtam a ténybe.

A diploma megszerzését követő hat évben nem foglalkoztatott a kutatás gondolata. Mikor azonban első fiam világra jött, isteni szikraként jött az indíttatás: már van kinek továbbadni, ha felkutatok valamit…

Jelentős késztetést adott az is, hogy feleségem anyai ágon az Árpád-kori ispánokat is felvonultató, nagymúltú Lipovniczky, apai ágon pedig a Herke (és a Farnady) családból származik, akiknél nagy hagyományai vannak a családfa vezetésének. Herkéék még azt is kiderítették, hogy Hrúz vonalon rokonok Petőfivel. Nos, feladták a leckét a rokonok, nem akartam lemaradni. Először az Interneten néztem körbe, ahol rengeteg tudnivalót közöltek kezdő családfakutatók részére. Igyekeztem ezeket az útmutatásokat követni. Például, nagyszülők, idősebb rokonok kikérdezése: 2002-ben még élt a nagyapám. Ő ajánlotta, hogy van egy láda a padláson, régi iratokkal. Ebben pontosan ott voltak sorban az 1942-es – zsidótörvények miatt készült – anyakönyvi másolatok, ahogyan az Internetes útmutató is jelezte. A ládában tehát megtaláltam György ükapám születési anyakönyvi kivonatát, melyből megtudtam, hogy (a ma Nagyatádhoz tartozó) Bodvicán született 1848-ban, a szépapámat Mihálynak, a szépanyámat pedig Szigethi Évának hívták és katolikusok voltak. Találtam a ládában Thorday vonatkozású iratokat is – apai nagyanyámat hívták így – érdekes módon először ezek jobban érdekeltek. Szólt ugyanis egy családi híresztelés a Thorday rokonok kutyabőréről, amelyet viszont még egyetlen Kanizsay sem látott. Apám beszélte, hogy nagyanyám mesélt róla, de abban az időben ezt nagyon kellett titkolni.

Gondoltam elmúltak már azok az idők, bejelentkeztem a rokonokhoz Kaposvárra. Előtte azonban a Zala megyei Hahótra mentem, ahol a Thordayak voltak birtokosok az 1910-es évekig. A plébánia anyakönyveiben kutatva jutottam el Thorday József szépapámig. Az Ő születési idejét azonban nem sikerült kiderítenem, mert a további anyakönyvek már a Veszprémi Érsekségen lettek volna elérhetők. A kaposvári látogatás azonban mindent kárpótolt. Megnézhettem az eddig titkolt iratot teljes eredetijében. Megmaradt latintudásomat összeszedve kiderítettem, hogy a nemeslevelet 1647-ben Thorday János kapta Miklós és György fivérével, III. Ferdinándtól, Pozsonyban. Találtam egy testimoniálist is, melyet Vas vármegye Nemesi Testülete adott ki 1785-ben Szombathelyen, Thorday József és felesége Tötösy Erzsébet részére. Itt azonban megrekedtem. Hiába vásároltam meg CD-n a Nagyivánt, Kempelent, a Siebmachert, Illésyt, Borovszkyt, jártam a könyvtárakat, levéltárakat, a Thordayakkal kapcsolatban nem jutottam messzebb. Csak annyit tudtam kideríteni, hogy 1651-ben a Pozsony megyei Somorján hirdették ki a nemeslevelet. Ezt aztán összevetettem az Illésy gyűjtemény egyik bejegyzésével, illetve egy Turul cikkel, melyek azonban csak magát a tényt közölték. Van még néhány töredék adatom, de azt mondani róluk, hogy biztosan erre a családra vonatkoznak, nem lehetett. Találtam viszont az Inteneten egy www.totosy.com című oldalt melyen egy egyész családfa-ágat kaptam az említett Tötösy Erzsébet felmenőiről, mely egészen a 14. század második feléig követhető. Olyan érdekességekkel, mint az Erzsébet anyai ágán felbukkanó Báchmegyey család, melynek egyik tagja Szigetvár alkapitánya volt az 1550-es években, egy másik pedig Vas menyei alispán, akinek 1697-es síremléke ma is látható a Sorokpolányi templomban.

A henészi és bodvicai Kanizsayak

A Thorday félsiker után annál nagyobb lelkesedéssel fogtam a Kanizsayakkal kapcsolatos kutatásba. A családban élt a hagyomány a nemesi származásról, de ennek a Thorday ármálishoz hasonló, kézzelfogható bizonyítéka a tulajdonunkban nem létezett. Viszont az ükapám és a szépapám is szakmáját tekintve kovács volt, ami nemesi családoknál (gondoltam én) nem volt szokás. Erre azonban édesanyám Szigethy nagyanyjának felmenői cáfoltak rá, akik 1696-ban nyertek nemességet és molnárok voltak nemzedékeken keresztül. Később - mikor jobban elmélyedtem a témában – már világossá vált, hogy az ármálisták legtöbbje rendelkezett valamilyen mesterséggel, mivel birtoka nem lévén valamiből élnie kellett. Mindenesetre a nemesi családok mellett a többi fellelhető Kanizsait is felkutattam.

Mihály szépapám nyomán – akinek időközben a Somogy Megyei Levéltárból előkerült az 1835-ös obsitos levele is – eljutottam az 1739-es évszámig, amikor családunk Márton nevű őse először bukkan fel a nagyatádi plébániához tartozó Henész anyakönyvében. Nagy szerencsémre csak e plébániához tartozó falvakon belül költözött a család, így gyorsan sikerült túljutnom 260 éven az Országos Levéltár anyakönyvi mikrofilmtekercsein. Az atádi anyakönyvezés 1730-ban kezdődött, az 1720-as népesség összeírás még nem említ Kanizsai(y)t a faluban (ekkor 4 horvát és 6 magyar család élt itt), valamint Szita László Somogy megyei betelepítésekről írott könyve (és személyes megerősítése) sem szól ilyen nevű családról Henész Hódoltságot követő időszakánál, illetve a török előtti időkben sem éltek itt, amit egy helytörténész is megerősített. Az említett 1720-as összeírás Kanizsay vonatkozásait szerencsére megtaláltam Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára c. munkájában. Ennek nyomán kikértem a könyvben forrásként megjelölt megyei összeírások mikrofilmjeit a levéltártól és módszeresen kikerestem, hogy mely településeken éltek az említett Kanizsai vezetéknevűek, majd a megtalált települések anyakönyveit néztem végig, hogy találok-e Márton nevűt a születettek között. Nem találtam. Átnéztem Mária Terézia úrbéri rendelete kapcsán készített henészi összeírásokat is, de csak egy Conscriptio Animarumban (lelkek összeírása) találtam meg Martinus ősömet, holott biztosan ott éltek a rendelet kiadásakor Henészen. Bocskorosságuk kapcsán nem tartoztak úrbéri szolgáltatásokkal, de nemességüket nem tudták igazolni a nemesi összeírások alkalmával? Nem tudni. Mindenesetre számos példa akad rá, hogy eredetileg nemes családok lecsúsztak a társadalmi ranglétrán és nem éltek, élhettek nemesi előjogaikkal, sőt még jobbágysorba is kerültek, mint a fenti Zepetneki Tötösy család egyik ága is. Az anyakönyvek szerint társadalmi helyzetüket tekintve a Tötösyek is colonusok voltak, mint az én őseim.

Ezután láttam neki a nemesi Kanizsay családokkal kapcsolatos kutatásnak. A fent említett CD-s anyag már a birtokomban volt, ennek fogtam neki először. Az 1754-55-ös nemesi összeírás ugyan nem említ Kanizsayt Somogy megyében, de rengeteget olvastam arról, illetve saját kutatásaim is bebizonyították, hogy igencsak sok, bizonyosan nemesi származású személy maradt ki ebből a lajstromból. A “Borovszky” Somogyra vonatkozó kötetében viszont találtam egy – a Nagyatádhoz közeli Porrog községben – birtokos Kanizsay családot. Ezt az adatot a Megyei Levéltár is megerősítette azzal, hogy 1773-ban még nem, 1790-ben már nem szerepeltek az összeírásban. Mivel az eddig találtak semmi őseimmel kapcsolatos konkrétumot nem tartalmaztak, a különböző megyei levéltárakkal, illetve a ma élő Kanizsayakkal vettem fel a kapcsolatot. A fonyódi Kanizsay Gábor nem talált összefüggést az általam küldött családfa, illetve az Ő (Hetei Kanizsay) családfája között. A felsőzsolcai illetőségű Kanizsay László (Fejércsei Kanizsay) szintén kiábrándított. A nógrádi Kanizsayakról begyűjtöttem minden levéltári anyagot Balassagyarmatról, Mártonnak nem leltem nyomát. A Szabolcsi, Szatmári, Beregi, Borsodi Kanizsay családokkal kapcsolatos összes fellelhető adatot összegyűjtöttem, Márton sehol. Közben persze egyre több információm gyűlt össze a különböző Kanizsay familiákról. Ekkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy a kutatásom irányát az összes nemesi Kanizsay családra kiterjesszem. A saját családfámmal kapcsolatos sikertelenség persze továbbra sem hagyott nyugodni.

A győri Kanizsayak

Már kezdem elkeseredni, mikor eszembe jutott, hogy korábban Illésy cédulagyűjteményének CD-n kiadott változatában találkoztam egy Kanizsay adattal, mellyel semmit sem tudtam kezdeni. Az említett Illésy cédula a következő:

"Kanisay-Kovács András, neje Tias Katalin, gyermekeik: Márton, András, Pál, Erzsébet. III. Ferdinánd Bécsben, 1657.02.21-én adott ki számukra nemeslevelet. Helytartótanácsi Levéltár 1817F60, Borsod arm K122, K895"

Borovszky Borsodról szóló kötetében talált Kanizsay familia miatt már kutattam a Miskolci levéltárban családi vonatkozásokat keresve, de nem találtam olyan pontot, ahol kapcsolódhattam volna a henésziekhez. Hosszas tudakozódás vette kezdetét, melynek végén kiderült, hogy mikrofilmen elérhető az illető dokumentum, mely 1817-ben keletkezett. A mikrofilmen található levél, mely szerencsére magyarul íródott, az alábbiakat tartalmazta:

Borsod vármegye közgyűlése értesíti a Helytartótanácsot, hogy nemes Tatár András hagyatékában megtalálták Kanizsay alias Kovács András nemeslevelét, mely 1657-ben Bécsben kelt, III. Ferdinánd által adományoztatott és 1658-ban Győr vármegyében hirdették ki. A leszármazottak a Borsod vármegyei levéltárban megtalálhatják az iratot.

A Helytartótanács ezután minden megyébe elküldte a leiratot, mely bekerült a helyi levéltárakba. Érdekes, hogy Nagy Iván, mint nógrádi levéltáros erről nem tudott. Szinte azonnal írtam Győrbe, illetve Miskolcra, tájékoztatást kérve. Az előbbi megerősítette, hogy valóban volt ilyen család, Győr belvárosában laktak és András küldött is volt az 1662-es pozsonyi diétán. Miskolc pedig arról értesített, hogy megtalálták az szóban forgó nemeslevelet, mely 1817 óta a jelzett helyen pihent és rossz állapotban van ugyan, de olvasható. A következő öröm akkor ért, mikor megkaptam CD-n az ármálisról készült képeket, melyek tanúsága szerint a pergamen nem is volt olyan rossz állapotban, csak a viaszpecsét olvadt el egy tűzeset kapcsán.

Mi, III. Ferdinánd Isten kegyelméből mindig felséges választott római császár, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumania, Bulgária stb. királya. Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja Luxemburg, Felső- és Alsó Szilézia, Würtemberg és Théka hercege, Svábország fejedelme, Habsburg, Tirol, Ferret, Kyburg, Goricia és Elzász tartomány grófja, a római szent birodalom, Burgovia, Felső- és Alsó Lausitz őrgrófja, a szláv őrgrófság, Naon kikötő és Szalina ura stb. Adjuk emlékezetül jelen oklevelünk erejével, tudatván mindazokkal, akiket illet, hogy Mi néhány hívünknek Felségünk elé terjesztett legalázatosabb kérelmére, továbbá pedig meggondolván és figyelembe vévén hívünknek Kanisay másképpen Kovach Andrásnak hűségét

és hűséges szolgálatait, melyeket Ő először Magyar Királyságunk Szent Koronájának, azután Felségünknek különböző helyen és időben híven teljesített és a jövőben is tenni és teljesíteni ígérkezik. Mivel tehát Mi, azoknak, akik Nekünk és a kereszténységnek érdemeket és tiszteletet szereztek, királyi kegyelmünk és bőkezűségünk folytán elődeinknek Magyarország néhai dicső királyainak példáját követvén, erényeiknek jutalmát, — mely őket még nagyobbak teljesítésére buzdíthatja — meg szoktuk adni. Ezért tehát ugyan ezt a Kanisay másképpen Kovach Andrást és általa feleségét Tias Katalint, fiait Mártont, Andrást, Pált, valamint lányát Erzsébetet nem nemesi állapotából, melyben eddig voltak, királyi hatalmunk teljességével és különös kegyelmünkkel kivévén elhatároztuk, hogy Magyarországnak és kapcsolt Részeinek igazi és kétségtelen nemeseinek rendjébe felvesszük, befogadjuk és soroljuk.

Megengedvén és megfontolt elhatározásból beleegyezvén, hogy ők mostantól fogva a jövőben örökidőkig mindazon kegyekkel, tisztségekkel, kedvezményekkel, kiváltságokkal, szabadságokkal, jogokkal, előjogokkal és mentességekkel, amelyekkel Magyarországunk és a kapcsolt Részek többi igazi, régi és kétségtelen nemesei eddig bármilyen jog vagy szokás alapján éltek és élnek, azokkal mindkét nembeli összes örököseik és utódaik élhessenek, azokat élvezhessék és bírhassák.

Irántuk tanúsított kegyelmünk, jóakaratunk és nagylelkűségünk bizonyságául, továbbá igazi és kétségtelen nemességük jeléül ezt a nemesi címert, avagy jelvényt adományozzuk:

tudniillik egyenesen álló, három részre osztott égszínkék katonai pajzsot, amelynek középső mezejében legalul három zöldellő domb látható. A legmagasabbik dombon piros mezőben arany királyi koronából természetes színű egyszarvú emelkedik. A felső jobboldali mezőben hatágú arany csillag, a baloldaliban arany félhold található. A pajzson nyitott rostélyú katonai sisak királyi koronával, amelyből lábában kardot tartó darumadár emelkedik. A sisak csúcsáról innen és onnan körüs-körül kék-arany és vörös-ezüst szalagok és foszlányok omlanak alá, amelyek a pajzsot megfelelően ékesítik. Miként mindez jelen oklevelünk elején a festő keze által művészien saját színekkel megfestve is látható.

Ennek a Kanisay Andrásnak és ő általa a fent névszerint felsorolt személyeknek és mindkétnembeli örököseiknek és utódaiknak ezt a címert kegyesen adtuk és ajándékoztuk. Elhatározván, eltökélt szándékkal és megfontolt lélekkel megengedvén, hogy ők ettől fogva örökidőkig mindig ezt a címert, avagy nemesi jelvényt Magyarország és az alávetett Részek igazi, és kétségtelen nemeseinek a szokása szerint ugyanazokkal a jogokkal, előjogokkal, kedvezményekkel, szabadságokkal és kiváltságokkal, amelyekkel azok akár természetnél, akár régi szokásnál fogva éltek és amelyeknek örvendtek, élnek és örvendenek mindenütt: csatákban, ütközetekben, dárdavetésen, lovagi tornákon, bajvívásokon, párviadalokon, egyéb katonai és

nemesi gyakorlatokon, nemkülönben pecséteken, kárpitokon, üstökön, szőnyegeken, gyűrűkön, zászlókon, pajzsokon, hajítófegyvereken, házakon, sírhalmokon, és általában bárminemű tárgyon és bármiféle vállalkozás során a régi és hamisítatlan nemesség címén, amellyel őket és valamennyi mindkétnembeli örökösüket bármely rangú, rendű, állapotú és méltóságú férfiú részéről felékesítettnek és felruházottnak mondatni, neveztetni, elismertetni és tartatni akarjuk- és a címert hordani és viselni megparancsoljuk, valamint, hogy azt örökké használhassák, élvezhessék és annak örvendhessenek. Sőt, őket jelen oklevelünk által megnemesítjük és nekik nemességet adunk és adományozunk. Ennek az emlékére és örök erősségére titkos függőpecsétünkkel melyet, mint Magyarország királya használunk megerősített nemesi kiváltságlevelünket ugyanennek a Kanisay Andrásnak, és általa a fent már megnevezett feleségének és gyermekeinek és azok mindkétnemű összes már megszületett és ezután születendő örököseinek, és utódainak kegyesen adtuk és átengedtük.

Kiadatott a Mi őszintén kedvelt hívünk, Főtisztelendő Szelepcsényi György megerősített és választott nyitrai püspök, és ugyanannak a vármegyének az örökös főispánja, tanácsosunk és magyarországi kancellárunk által Bécsben, az Úr 1657. esztendejében február havának 21. napján, római birodalombeli uralkodásunk 19., a Magyarországinak a 20., a Csehországinak pedig a 21. évében. Főtisztelendő és tisztelendő atyák a Krisztusban, Lippay György esztergomi érsek, Pusky János a kánonilag egyesült kalocsai és bácsi egyházak érseke, Kisdy benedek választott egri, Petretich Péter zágrábi, Pálfalvay János választott erdélyi, Tarnóczy István választott váci, Széchenyi György veszprémi, Püsky János választott győri, a már mondott Szelepcsényi György nyitrai adminisztrátor, Draskovich György választott pécsi, Makovich Miklós választott szerémi, Brdarich György választott tinnini, Benlich Máté választott boszniai, Pálffy Tamás csanádi, frater Szentpéteri Krizosztom rosznói, Marjányi Péter zenggi és modruszi püspökök Isten egyházát szerencsésen kormányozván. Továbbá, tekintetes és nagyságos gróf Hadadi Wesselényi Ferenc az előbb mondott Magyarországunk nádora, gróf Nádasdy Ferenc országbíró, gróf Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán, gróf Csáky István tárnokmester, gróf Monyorókereki Erdődy György főkomornyik, gróf Zrínyi Miklós főlovászmester, gróf Erdődi Pálffy Miklós főajtónálló, gróf Batthyány Ádám főétekfogó, Ghimesi Forgách Ádám főpohárnok, gróf Nádasdy Ferenc főudvarmester, gróf erdődi Pálffy István Pozsony vármegye főispánja, valamint a többiek Magyarország vármegyéit igazgatván.

E részsikert egy újabb óbudai látogatás követte a mikrofilmtárban. Győr belváros anyakönyveinek átnézése. Szerencsére 1643-tól rendelkezésre álltak, mert itt csak négyéves volt a török uralom (1594-98). Első alkalommal nem jártam sikerrel, mert találtam ugyan Kanizsayakat, de Márton nem volt közöttük. Második alkalommal azonban rám mosolygott a szerencse, kétéves kutatásom egyik fordulópontjához érkeztem. Találtam végre egy Márton keresztnevű Kanizsayt, aki a XVII-XVIII. sz. fordulóján – pontosabban 1682-ben – született. Apját Ferencnek hívták, nagyapját (mint azt az anyakönyvet továbblapozva kiderítettem) pedig Pálnak. Egy Pál nevű szerepel is az ármálison, mint András legfiatalabb fiúgyermeke. Itt nyugodtan be is fejezhetném a kutatást, mert biztos felmenőket anyakönyvek hiányában lehetetlen találni polgári családok esetében, mivel a nemeslevél 1657-es keltezésű, az anyakönyvezés pedig 1643-ban indul. Szerencsére a városi levéltár bíztatott, hogy néhány évtizedet még tudok visszalépni az időben, hiszen Győr város 1600 és 1605 között kelt regesztáiban szerepel egy Kanysay asszony 1605-ből, tehát jó eséllyel még András szüleinek is a nyomára akadhatok, valamilyen iratban, jegyzékben. Sajnos a napóleoni háborúk során a Győri Püspökség középkori iratanyaga jórészt elpusztult, de a Káptalan, mint Hiteles Hely dokumentumai kecsegtethetnek eredménnyel.

Az Egyházmegyei Levéltár hathatós segítségének köszönhetően sikerült is továbblépnem a kutatással. Rábukkantunk egy nyilatkozatra, melyet András nevű “ős nagybátyám” írt saját kezével 1689-ben és egy örökölt házra vonatkozott. Ugyanerről a házról nyilatkozott András Erzsébet huga is 1693-ban. Megtaláltuk a nemeslevelet szerző András szüleinek nevét is egy 1613-as iratban, mely szintén egy örökölt házról szólt. Őket Kanizsay Györgynek és nemes koroncói Bándy Margitnak hívták. Horváth József A győri polgárok a végrendeletek tükrében c. munkájából pedig kiderült, hogy a címerszerző András a győri kovácsok céhének mestere volt. Az adományozott címer jelképisége is arra enged következtetni, hogy nem hadi érdemekért adatott (nyitott hadsisak). A sisakdísz darumadara pedig talán a céhek városfal-őrzésben játszott szerepére utal, az egyszarvú meg esetleg a vallásosságot fejezheti ki. Később egy adóösszeírásban (portionális adót a nemesek is fizettek) megleltem Ferenc nevű ősömet, aki Győr-Újvárosban volt háztulajdonos 1704-ben. A legutolsó győri adat a családról 1709-es keltezésű. A városi levéltár szerint távozásukhoz köze lehetett a Rákóczi szabadságharc akkori győri zűrzavaros időszakának.

György nevű ősöm tehát valószínűleg Kanizsa 1600-as elfoglalása után menekülhetett Győrbe, melyet addigra visszafoglaltak a császári erők. Eredetileg Kovács volt a neve, ami egyik őse – vagy az ő saját – foglalkozására utal és a nemeslevélben is megjelenik. Mivel Kanizsáról származtak, Győrben már e néven nevezték őket, megkülönböztetvén az ottani – bizonyára – számos Kovácstól. A győri török időszak előtti telekkönyvi és egyéb összeírásokban nem szerepeltek, az első előfordulás 1605-ös. Az itt megjelenő György 1580 körül születhetett, feltehetőleg tehát Kanizsán. Győrben megfelelő körülményeket teremtettek maguknak, nemesekkel házasodtak, majd maguk is előbb polgárjogot (1643-ban - Pereszteghy Uram ajánlására), majd nemességet (sajnos itt nem sikerült kiderítenem, ki volt az ajánló személye) szereztek. Talán belekeveredtek egy kuruc szervezkedésbe és győri eltűnésük tényleg a Rákóczi szabadságharchoz köthető. A trencsényi csatavesztést követően a kuruc érzelmű magyaroknak biztosan nem volt sok keresnivalójuk a labancpárti Győrben. A városi regesztákban nincs erről semmi. Az anyakönyvek szerint 1709-ben született itt az “utolsó” Kanizsay.

Ezidőtájt két helyen találkozni “oda nem illő” (hirtelen felbukkanó) Kanizsayakkal: Somogyban és Borsodban (a fiatalabb és az idősebb ág?). Somogyban az én Őseim 1739-es megjelenése az első adat, Borsodban pedig egy 1729-es nemesség kihirdetés. A nemeslevél is itt került a Levéltárba 1817-ben. A nemesség kihirdetésének csak a ténye szerepel a jegyzőkönyvben. Mivel Tatár András hagyatékából került elő az ármális, ez az ág kihalt, nagyjából száz évvel Győr elhagyását követően. Hogy a porrogi (Somogy m.) birtokosság ehhez a családhoz köthető-e nem tudni. Somogyban nem hirdették ki Kanizsay család nemességét. A dicső múltú, törzsökös somogyi vései Véssey család egyik tagja viszont egy Kanizsay Klárát vett el feleségül a 19. sz. elején, aki az ottani első óvoda alapítója volt.

A Henészen élő Kanizsayak a kovácsmesterséget örökölve aztán belakták azt a néhány további községet (Bodvica, Nagy- és Kisatád), melyből ma Nagyatád városa áll. A temetők tele vannak Kanizsa(i)y sírokkal. A helyi öregek szerint a falu egyik legbefolyásosabb, mindenkivel rokonságban álló családja volt. Ükapám – bár a legfiatalabb gyermek volt – sírja jómódra utal. Dédapám viszont ebből sokat (ház, föld) elkártyázott, így aztán a faluból elköltözve borbélynak kellett állnia. Nagyapám már Kaposváron született, majd a közeli Toponáron nőtt fel. Nagyatádra csak felnőttként tért vissza, hogy a híres Benyák nyomda sikerének tevékeny részese legyen (Dédapám nővére a nyomdaalapító fiának lett a felesége). A doni frontról hazajőve itt alapított családot, s innen költözte(tté)k aztán Székesfehérvárra, hogy a fehérvári nyomda rendbetételében vegyen részt, mint vezető gépmester. Tevékenységéért városi kitűntetést is kapott.

Kanizsa, Koroncó		György sz. 1580 k.
		Koroncói Bándy Margit
		András sz.1610 k.	1643.06.06-án polgárjogot nyer Győrben, majd a kovácsok egyik céhmestere lesz. 1657.02.21-én címeres nemeslevelet kap III. Ferdinánd királytól, melyet Győr megyében hirdetnek ki 1658-ban. Győr belvárosi lakos. 1662-ben követ a Pozsonyi Diétán. Megh. 1668 k.
		Tias Katalin
Márton sz. 1640 előtt - 1682 után		András 1709-ben még élt	Erzsébet 1693-ban még élt	Pál	Mindhárman 1643 előtt születtek
… Erzsébet		… Anna		…Dorottya
Győr, Henész			Ferenc 1663-1704 után
			Káli Ilona,
			Márton 1682-1756 után
			1. Bognár Katalin, 2.… Magdolna
			Ilona 1706	János 1739	István 1747
					Muics Marianna
Henész	Miklós 1771	Pál 1774	Anna 1776	Mihály 1778
Bodvica				Horváth Éva. Házasság: 1797
	Mihály 1798	György 1799	Miklós 1800	Marianna 1804	József 1825
	Szigethi Éva
	József 1835	Terézia 1838	János 1843	Mihály 1845	György 1848-1889
					Ill Mária 1855-1923; házasságkötés - 1872 Németlad
	Anna 1879 -1979	Mária			Gyula 1886-1950
	Benyák János	Karbuczky János	1. Pichler Margit 1890-1912		2. Ferlindis Margit 1892-1947
Kaposvár-Toponár	László 1910-2003	Sándor 1913-198?	Tivadar 1919-1978	Matild 1916-1998, Gyula+ 1992	Ferenc 1924-1991	Ernő 1933
	Thorday Etelka 1920-1986	Szárnyasi Ilona	Simon Magdolna	Szőlősi Rózsa	Rózsahegyi Magdolna	Pölczman Erzsébet
Nagyatád, Kaposvár, Bp., Paks, Toponár, Ajka, Szekszárd	Ákos, Tamás, Márta, Eszter	Sándor	Tivadar	Zsuzsa, Gyula	Dóra, Magdolna, Ferenc	Árpád, Ágnes, Zoltán
	Tóth Márta		Kiss Erzsébet			Simon Zita
Székesfe-hérvár, Ajka, Bp., Ipoly-tölgyes, Toponár	Zsolt, Ákos		Tivadar, Zoltán	Róbert, Péter	Gergő, Emőke, Előd, Boglárka	Boldizsár, Bendegúz
	Herke Zita	Pintér Anita	Dudás Karolina
	Botond, Dénes, Sarolta	Boglárka	Dorottya, Zoltán

És a többiek…

A már említett (és kihalt) történelmi Kanizsay család lerágott csont. Nálam képzettebb tudós elmék írtak róluk könyvtárnyi terjedelemben. Léteztek azonban rajtuk kívül más Kanizsayak is, akikről néhány sort (vagy még annyit sem) találni olyan művekben, mint a “Nagyiván” vagy a “Kempelen”.

A törénelmi Magyarország területén két Kanizsáról beszélhetünk. A zalai (Nagy) Kanizsáról és ma a Vajdaságban található Magyarkanizsáról, melynek egy “párja is van a Tisza túlpartján: Törökkanizsa. Akit Kanizsainak hívnak, nyilván innen kell, hogy eredeztesse családját, természetesen nem beszélve az esetleges magyarosításról, mely azonban csak a 19. sz-tól kerül előtérbe.

Középkori források szinte kizárólag az érseket, püspököt, ispánokat adó családról szólnak. Jómagam négy helyen találkoztam olyan jobbágy-származásúakkal, akiket Kanizsainak hívtak. A Kalocsai érsekség 1522-ben kelt szegedi tizedjegyzékében fordulnak elő négyen: Antal, Tamás, Imre és Márton (talán Nándorfehérvár 1521-es elfoglalása után menekültek a délvidéki Kanizsáról?), valamint 1465-ben egy Jánossal, 1483-ban pedig egy Antal Miklóssal találkozhatunk a Hont megyei Peszeken. Mint a Zichyek jobbágya élt még egy Pál Somogyban 1482-ben. A később nemességet nyert Kanizsay családok esetleg az ő leszármazottaik?

A koraújkori forrásokat felvonultató gyűjtemények, kiadványok sem bővelkednek Kanizsai előfordulásokban. Egy 1608-ban Pápán kelt céhlevélben Kanisay Barbéli Bálinth, mint céhmester szerepel. A Dunántúli Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerületek 1910-ben kiadott történeti forrásgyűjteményében az “Egyezség Könyve” aláírói között két Kanisay nevű evangélikus lelkész volt; egy János 1612-ből Szentgyörgyről (Zala, Balaton, Duna?) és egy János Farkas 1625-ből a Szentháromság egyházkerülettől. A török alól felszabadult Pécs egyik első fogadójának tulajdonosa pedig Kanisai Anna volt 1690-ben.

Nemesek

A 17. század középső harmada igazán bővelkedett megnemesedett Kanizsayakban. Érdekes, hogy ezen – 1628-tól 1657-ig terjedő - időszak előtt egy, utána pedig egyetlenegy Kanizsai sem kapott nemeslevelet, e 30 év alatt viszont öten is. Az adományozó egy esetben (1628) II. Ferdinánd, a további négyben (1638, 1643, 1649, 1657) III. Ferdinánd király volt. Tekintsük át az adományozás időrendi sorrendjében, a szóban forgó családokat.

Kanizsay Borbély

Nagy Iván tesz említést erről a Nógrádban birtokos családról, akikről Kempelen is szól, mint a “Nagyivánban” előforduló familia. Ír ugyanakkor külön egy Kanizsay Mihályról is, aki 1628 november 27-én kap nemességet, melyet 1629-ben Nógrád megyében hirdetnek ki. Nos, ugyanarról a családról van szó. Nagy Iván ráadásul kihaltként jelzi őket, mint később kiderül, ez sem fedi a valóságot. A család ugyanis eltűnt ugyan Nógrád megyéből, de a balassagyarmati levéltárban fellelhető iratok szerint Szatmár megyébe költöztek. Onnan folyamodtak igazoláshoz nemességük szatmári kihirdetéséhez. Az egyéb dokumentumok tanúsága szerint Lónyabányán és Fülekkelecsényben voltak birtokosok, ide 1633-ban iktatták be őket. Amikor a török elfoglalta Eger várát és Heves, Nógrád, valamit egy ideig Gömör vármegyék közigazgatása összefonódott, a család egyes tagjai tisztséget és birtokot is szereztek Hevesben, Verpelét és Vécs községekben. János 1657-ben törvényszéki ülnök, 59-ben táblabíró, 63-ban szolgabíró, Zsigmond 1658-ban szolgabíró, 68-ban esküdt, Sándor 1687-ben esküdt. 1687 után nem találjuk őket Hevesben. Az 1754-55-ös nemesi összeírás szerint élt egy Kanizsay Ferenc Heves megyében (Erdőkövesden volt birtokos), de a levéltári iratok szerint a heteiektől való.

A nógrádiak közül egyik Sándor a Rákóczi szabadságharcban húnyt el, az 1734-es nemesi közgyűlés pedig egy másik Sándort, valamint Jánost említi. Az utolsó megyei előfordulás 1755-ös (nemesi összeírás), mely Fülekkelecsény birtokosaként jelzi Sándort. Ezután Nógrádban nem fordulnak elő, ez az ág tehát valószínüleg tényleg kihalt. A család őse talán az említett pápai céhmester Kanisay Barbéli (Borbély) Bálinth lehetett.

Szatmárba a nemességszerző Mihály kisebbik fia János költözött 1680 körül, ahol Avasújvárosban, lesz birtokos. Ezt Sándor nevű unokája növeli egy 1750-es nádori adománynak köszönhetően Péterfalván (Ugocsa megye), később pedig Forgolányban és Fertős-Almáson elterülő birtokkal. Itt 1810-ben is megtalálhatók. Talán e családhoz tartozik (lehet hetei is) András, a szatmári 88. Honvédzászlóalj főhadnagya, volt tanító, aki a szabadságharc bukása után törökországi emigrációban halt meg 1853-ban. Hogy e famíliának élnek-e leszármazottai napjainkban, még további kutatásokat igényel.

Szatmárnémetiben a református (ún. Láncos) templom lelkészét Kanizsay Lászlónak hívják, Miskolcon pedig lakik egy Kanizsay család, akiknek számos rokona él Kárpátalján, illetve Ukrajna más részein.

Nógrád			Mihály 1628	Szatmár
Zsigmond megh. 1675 k.			Nagy Erzsébet	János
Meskó Mária			Patay Mária
Sándor	Zsigmond	Mária	János		Erzsébet
Megh. 1710 k.
Sándor	János		Zsigmond
			Avasúj-város, Péterfalva
			János	József	Zsigmond
			Mária	Sándor
			Gaál András
				Mihály
				Forgolány, Fertős-Almás megh. 1840 k.
				András ??? honvédtiszt

Hetei Kanizsay

Nagy Iván őket említi, mint Bereg megyében élő Kanizsay családot. Címerüket azonban helytelenül írja le. A tények a következők: III. Ferdinandtól 1638 március 10-én nyertek nemeslevelet Kanizsay György és fivérei István, Mihály, János és Ferenc, Pozsonyban. Ferencet 1659-ben iktatták be hetei birtokába. Hetén, majd Debrecenben és a Szabolcs megyei Földesen lakott a család. Az ármálist Szatmár megyében 1713. május 10-én hirdetik ki Kanizsay János és társai, pusztadaróci lakosok nemességének igazolására. Szatmár megyében a következő helységekben éltek birtokosként Hetei Kanizsayak: Szinérváralja, Pusztadaróc, Egri, Rápolt, Homok, Lázári. Homokon birtokos Kanizsay Mózes (1793-1871) és Kanizsay Sándor, aki 1868-ban hunyt el. Gábor fia László fia György Bereg megyétől 1772. évben nyert testimoniálist. (Beregszász 1772. dec.). Heves-Külső-Szolnok megyébe is elköltözött a család a 18. század második felében, az előbbi testimoniális tanúsága szerint. Ferencet az 1754-es nemesi összeírás is megemlíti. Birtokuk valószínűleg Erdőkövesden volt.

Címerüket nemcsak “Nagyiván”, hanem a “Borovszky” is rosszul írja le. A sorozat szatmári kötetében ugyanis a fejércsei család címere szerepel hetei címerként. Egy harmadik változat jelenik meg a Siebmacherben: kékben, zöld halmon nyugvó koronán könyöklő, páncélos kar, görbe kardot tart, balra fent pedig hatágú arany csillag. Sisakdísz: ágaskodó aranykoronás oroszlán. Takarók: kékarany, vörösezüst.

A család tagjai közül András 1695-ben beregi tisztviselő, Benedek 1702-ben beregi szolgabíró, Ferenc (meghalt 1880 körül), beregmegyei tisztviselő és ügyvéd. – később szatmári rendőrkapitány, Jenő (1910 körül) lázári birtokos, Zsigmond (1832-1899) tanár, Gábor (2004) vadgazdálkodási vállalkozó Somogyban, lányai Orsolya, Dorottya, Borbála, Anna és Sarolta. A családfa így nézhet ki:

Ferenc	György	István	Mihály	János
Hete 1659
András	Benedek			János
1695	1702
Gábor				János
				Pusztadaróc 1713
László
György 1772
Solymossy Erzsébet
Mózes 1793-1871	Sándor + 1868
Ferenc	Zsigmond 1832-1899
Jenő 1910 Lázári

A Fejércseiek

Kezd lelkiismeret-furdalásom lenni, hogy rendszeresen Nagy Iván tévedéseit szajkózom, de elkövetett még egyet. Igaz ember nem gondolhatta, hogy két (ma már egyesült) szomszédos faluban ugyanolyan nevű birtokos család egymással nem rokon. Címeres levelük alapján viszont jól elkülöníthetők.

A településeket Hetének és Fejércsének hívták, ma egyszerűen Hetefejércse. A Fejércsén (majd Csarodán) birtokos Kanizsayak őse György 1643-ban nyert nemességet, melyet a Szabolcs megyei Csengeren hirdettek ki.

Az armalis (megtalálható a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Levéltárban) tanúsága szerint a címer: aranykoronán könyöklő vörösmezű kar egyenes kardot tart. A sisakdísz: koronából emelkedő vörösattilás magyar vitéz jobbjában egyenes kardot, baljában vérző levágott török fejet tart.

A család birtoka Fejércsén, Csarodán volt, a kúria maradványai még megtalálhatók Hetefejércsén. A leszármazottak ma Tiszaadonyban, Miskolcon, Felsőzsolcán, Gégényben, Kolozsváron, Budapesten élnek. A nemes Kanizsay családok közül Ők rendelkeztek a legnagyobb birtokkal. Egy 1893-as összeírás szerint az akkor élt Ignác és Ferenc 136 holdon gazdálkodott.

Fejércsei ág			Ferenc
			Demjén Rebeka
	Zsigmond			Ignác
				Kozák Borbála
János	Károly	Ignác		Ferenc sz. 1863
			1. Filep Mária			2. Asztalos Anna
Ida	Ignác		Erzsébet	Mária	Ferenc	László	Irén	György
			Láczay László			Kolozsvár		Beregszász
	Gyula					László		László
	Még Fejércsén született		Láczay Magdolna					Garay Katalin Felsőzsolca
	Krisztián Budapest					Györgyi?

A miskolciak

Borovszky Samu Borsod megyéről írt monográfiájában szól a megyei nemeslevél kihirdetésekről. Itt olvasható Kanizsay András 1649.02.05. Címeres levelet nyer, fia András, lánya Katalin. A miskolci levéltártól még a következőket tudtam meg:

1668 év: Zaboni Zsuzsanna, Ns. Miskolci János házastársa és Kanisai András tiltat mindenkit Alsó- és Felső Szalonta, Vata, Gelej és Kis Lövő élésétől.

1668 év: Kanisai János prokúrátor.

1729 év: Kanizsay nemeslevél kihirdetése.

1734 év: Kanisai András és felesége Dőri Julianna elleni tanúkihallgatás.

1735 év: Tanúkihallgatás Kassay Ferenc és János contra Kanisay András és felesége Dőri Julianna ügyében.

1737 év: Mándy Mária contra Kanisai András és felesége Dőri Julianna.

1746 év: Kanisai András miskolci nemes az összeírásban.

1773 év Kanisai András és felesége Dőri Julianna, valamint lányuk Julianna, mint miskolci lakosok.

1785 év: Nemes Kanisai Julianna és Zsuzsanna miskolci lakosok.

Mindezekből én arra a következtetésre jutottam, hogy két családról van szó. Mivel a győri Kanizsayak nemeslevele a BAZ Megyei Levéltárból került elő, ők lennének a 18. századi említésű család. Egy András nevű a győriektől elköltözött Miskolcra, de fiúgyermeke nem lévén lányaival az említett Tatárékra szállt az ármális, hogy aztán az a Tatár család magvaszakadtával a levéltárban kössön ki. Sajnos a győri anyakönyvekből nem tudtam ezen Andrást beazonosítani. Van ugyan néhány Kanizsay gyermek, akiknek keresztneve olvashatatlan, lehet, hogy köztük van.

A 17. századi családról semmilyen más adatom nincs. A szomszédos Abaúj megyében 1676-ban hirdették ki Parajos István 1675-ös nemeslevelét, melynek tanúsága szerint a feleségét Kanisay Annának hívták. Rajta kívül Kassán éltek ugyan Kanizsayak, de Károly (1821-1886), aki Kassán született, majd Tiszaörsön lett plébános és egy kápolnát is épített itt, csak magyarosította a nevét. Egy református vallású Jánost az 1720-as népesség összeírás említ Tokajon, mint adózó nemest (nobiles taxari). Ő 1731-ben halt meg, szintén Tokajban. Ez utóbbiak persze eredhetnek bármelyik másik családból, hiszen a szomszédos megyék közül mindegyikben éltek Kanizsay nevű nemesek.

A horvát-szlavóniai Kanizsayak

Van egy címer a Siebmacher Wappen-buchban, melyet nem tudok hova tenni. Egyedül a 17. századi miskolci familiának nincs meg a címere, de ez szinte biztosan nem az ővék. Nagy Iván ezt a címert a heteiek címerének véli, de ez sem igaz. Szerepel a címer a Wappenbuch magyarországi és horvát-szlavón fejezetében is. Az előbbinél semmit, az utóbbinál annyit lehet megtudni, hogy a Varasd megyében 1740-ben szolga-bíróskodó Kanizsay Farkas címere. A haránt kettéosztott pajzs jobb alsó felén ráadásul az Osl nembéli Kanizsayak címerképe, a sasláb található. Az ő nemesség adományozásuk eredete talán még a középkorba nyúlik vissza (ezért az időrendi sorrendet tekintve kakukktojás), de mindenképpen legalább 16. századi. Horvátországban az ottani országgyűlés a Sabor hirdette ki a nemesség-adományozásokat, egyszer talán kezembe akad egy dokumentum erről a kihirdetésről is. Nagy valószínűséggel ebbe a családba tartozik Kanisay Miklós, aki 1654-ben Kiskomár várában lovaskapitány volt (ebben az időben nem élt Miklós a többi Kanizsay családban). Pálffy Géza egy a szlavóniai Budor családról szóló tanulmányában pedig megemlíti, hogy Budor Izabellát Kanizsay Mihály vette nőül 1620 körül. Ez a Mihály még 1641-ben biztosan élt, egy másik forrás is említi. 1608-09-ben pedig Benedek, mint Korpona várának alkapitánya szerepel egy Benda tanulmányban. A kiskomári várban pedig egy Ferenc, mint végbeli vitéz ír levelet többedmagával Batthyány Ádámnak, 1620 körül. Családtag lehet az a Kanizsay Márton is, aki Körös-Belovár megye küldötteként vett részt 1818-ban Somogy megye tisztújító gyűlésén. Ide tartozhatnak a Nagyszombati Egyetem 17. századi anyakönyvében (matricula) szereplő Kanizsayak is. 1649-ből György, 1650-ből Gáspár, 1671-ből János, 1681-ből Imre, valamint 1688-ból András. Bár ő már lehet az én ős nagybátyám is. Horvátországban a mai napig élnek Kanizsay nevűek (ott Kanižaj-nak írják), illetve onnan Ausztráliába is elszármazott egyikük, aki az Interneten kutatott is eredete után, de mire írtam volna a megjelölt címre, már elérhetetlen volt.

Sajnos Jókai írásait nem mindig lehet történelmi tényként kezelni, de Az utolsó budai basa című elbeszélésében leírja, hogy Petneházy Dávid kuruc kapitány egy Kanizsay János nevű Kassára menekült délvidéki birtokos nemes Borbála nevű leányának kegyeiért küzdött. A fentiek szerint mindenesetre tény, hogy ezidőtájt volt délvidéki birtokos Kanizsay család. Talán mégis igaz, amit Jókai leírt?

Nemes Kanizsay családok a történelmi Magyarországon

térkép

Polgárok, közrendűek

Az 1720-as népesség összeírás Kanizsai adatai Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára c. műve és a MOL mikrofilm-tekercsei nyomán:

Név	Megye	Helység	Mesterség	Egyéb
György	Somogy	Somogyszil		1715
Péter	Veszprém	Pápa		Református
Imre, János, Ferenc	Baranya	Harkány		Katolikus
Mihály	Komárom	Révkomárom
György	Komárom	Kürt
Mihály	Baranya	Pécs	Szabó	Sok Kanizsai él Pécsen ma is
Ferenc	Pozsony	Cseklész
Miklós	Sopron	Lövő
Péter	Csongrád	Szeged	Katona	1821-ig követhető
János	Vas megye	Pálfa
György	Zala	Tótszerdahely	Colonus	Katolikus
János	Zemplén	Tokaj	Nobiles taxari *	Meghalt 1731-ben Tokajon, vallása református

*taksás nemes, aki pénzen megváltotta jobbágyi szolgáltatásait

Néhány Kanizsai 18. századi Zala megyei népesség összeírásokból:

Név	Település	Kor	Évszám	Megjegyzés
Mihály	Légrád		1715	A későbbiekben semmi nyomuk sincs.
Márton	Tótszerdahely		1715
Mihály	Keszthely		1757	Fiai Ádám 20, János 14 éves
Márton	Keszthely	20	1771
Márton	Sziget	20	1767	Zsellér
Mihály	Újudvar		1771
Antal	Újudvar		1771
István	Nagykanizsa	30	1771
Katalin	Bucsa	32	1771	Kidli Mátyás felesége
Anna	Felsőörs	54	1747	Korpádi István felesége
Marianna	Szentlászlóegyháza	50	1771	Getler Mihály felesége
Dorottya	Felsőpáhok		1746	Tombor Mihály felesége
Marianna	Szerdahely		1767

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik segítettek az adatgyűjtésben és támogatták munkámat: Homonnai Saroltának, Láczay Magdolnának, Láczay Lászlónak, Kanizsay Lászlónak, Kanizsay Mártának, Kanizsay Gyulának, Thorday Andrásnak, Rózsa Györgynek, Galcsik Zsoltnak, Vissi Zsuzsannának, Helmeczy Alíznak, Morvai Gyulának, Horváth Richárdnak, Gőzsy Zoltánnak, Polgár Tamásnak, Szita Lászlónak, Horváth Ferencnek, Lele Józsefnek, Pálffy Gézának, Steven Tötösynek (Steven Totosy de Zepetnek), Bárdossy Péternek, Bolemant Lászlónak és elsősorban feleségemnek Zitának, aki mindezt elviselte. Azok a Kanizsa(i)yak pedig, akik nem válaszoltak a leveleimre, magukra vessenek, amiért nem kerültek fel erre a honlapra...

Rokonok

Lipovnoki Lipovniczky

Feleségem anyai ősei az Árpád vezérrel visszajött 108 nemzetség egyikéből, a Lipovnok vagy Ipulnok nemzetségből származnak. Ipulnok régi magyar személynév, mely a 14. századtól kialakuló szlávajkú környezetben Lipovnokká vált, s a családnév is így lett Ipulnoky helyett Lipovniczky. Hasonlóan sok más felvidéki családhoz. Úgymint: mátyásfalvi Mattyasovszky, benyói Benyovszky, hrabovai Hrabovszky, medveczei Medveczky, praznóczi Práznovszky, závodjei Závodszky stb. Egy történész-levéltáros Lipovniczky a 20. század harmincas éveiben dolgozta fel részletesen a család történetét. Ő Kond vezérig vezette vissza a családfát. A hivatalos adatok szerint az első ismert ős Bokon, aki Szent István király idején élt. A címerben látható jelenet egy Koros nevű őshöz kötődik. Ő nyitrai várnagy és zalai ispán volt. Egy medvevadászat alkalmával megmentette István herceg, a későbbi II. István király életét. Ettől az eseménytől kezdve számos tisztséget töltöttek be a leszármazottak, több birtokadományban is részesültek, mígnem egy János nevű ős a 16. század elején feleséggyilkosság miatt el nem vesztette az egészet. A visszakapaszkodás nem ment könnyen, mintegy 150 év elteltével találunk megint Lipovniczkyt a megyei tisztségviselők sorában. Ezt követően aztán számos magas rangú katonatiszt, képviselő, alispán kerül ki a soraikból. A legismertebb talán István, aki 1849-ben a császáriak által körülzárt Komáromi vár plébánosa, Klapka hű embere, később pedig nagyváradi püspök. A család birtokai eredetileg Nyitra vármegyében terültek el, később Bars- és Heves vármegyébe is áttelepültek egyes ágak, majd a világháborúk sodorták a családot Vác, Tata, Székesfehérvár irányába.

Noszlopi Noszlopy

A család első említése 1125-ből való, már akkor birtokosok voltak a Veszprém vármegyei Noszlopon. Valószínüleg a 108 nemzetség egyikéből kell, hogy származzanak. A családfa 1346-tól folyamatos. Egyik águk a 18. század közepén került Nyitra vármegyébe, itt kerültek rokonságba a Lipovniczky családdal (L. János huszár főhadnagy felesége volt Noszlopy Teréz). A legismertebb közülük Noszlopy Gáspár, aki a vesztes ’48-49-es szabadságharcot követően merényletet kísérelt meg Ferenc József ellen, amiért kivégezték.

Tőkésújfalusi Újfalussy

A mára férfiágon kihalt család a 108 nemzetség egyikéből a Divékből ered. Egy 18. századi Nyitra vármegyei bírósági ítélet kimondta, hogy az Aba és a Divék nemzetség Csaba királyfi kisebbik fiától, Édementől ered (az Árpád-ház a nagyobbik fiútól Edtől). Az iratokat rejtélyes kezek megsemmisítették, az adatot csak a szájhagyomány tartotta meg, melyet aztán egy 19. században kiadott könyv őrzött meg. A család Nyitra vármegyében volt birtokos, ahol a Lipovniczkyakkal került rokonságba, még a 15. század második felében.

Brogyáni Brogyányi

Feleségem egyik anyai dédanyja származik ebből a Nyitra vármegyében birtokos családból. Nemességüket még az Árpád korban kapták, első említésük 1288-ból való. A családtagok számos tisztséget viseltek az évszázadok során a Nyitra vármegyei közigazgatásban. Jelenleg Brogyányi Mihály ismert pozsonyi helytörténész.

Závodjei Závodszky

Lipovniczky Mihály Graeven ezredbeli huszár hadnagy édesanyja volt Závodszky Júlia, de e két család a századok során többször került kapcsolatba, házasságok révén. Nemességüket Mátyás királytól kapták 1466-ban, eredetileg Trencsén megyeiek.

Herke

Feleségem atyai ősei 1717-ben kaptak nemesi oklevelet III. Károlytól. A feltehetően borsodi református família rekatolizálást követően kapott földet Csongrád megyében. A hatalmas családi sírbolt is Csongrádon található. A család legnevesebb tagja Herke Sándor talajkutató, akiről Szegeden utcát is neveztek el. Feleségem Ferenc nevű nagyapja a Ludovikán végzett, mint utásztiszt. Részt vett az észak erdélyi bevonulásban.

Öttevényi Farnady

Feleségem atyai nagyanyjának ősei a családi hagyomány szerint Vas megyéből származnak, bár a nevet adó Farnad község Nyitra vármegyében van, az előnevet adó, ottani földbirtokra utaló Öttevény pedig Győr közelében. Egy Farnady nemeslevélre történő utalást találtam, mely 1666-ot jelölte meg, az adomány éveként, illetve a marosvásárhelyi Teleki levéltárat, ahol az megtalálható. Annyit sikerült kideríteni, hogy az ottani anyag a Budavári Országos Levéltárba került, de a szál felgöngyölítése további kutatást igényel.

Boczon Thorday

Atyai nagyanyám János nevű őse 1647-ben kapott nemesi levelet III. Ferdinándtól. Az ármális úgy említi őt, hogy Tordáról származó Thorday, másképpen Boczon János (Johannes Thorday alias Boczon de dictu Thorda). Mivel a ma ismert összes Torda nevű település akkoriban az Erdélyi fejedelemség birtokában volt, illetve a család nemességét Pozsony vármegyében hirdették ki, feltételezhető, hogy a Pozsonyhoz legközelebb lévő – ma már nem létező – Tordaszigeten éltek, mely Győr közelében volt akkortájt. Mai tudásom szerint a Boczon pedig két nyelven takar értelmes szót, a lengyelben gólya, a spanyolban hetvenkedő.

A család József nevű leszármazottja a 18. század végén költözött a Vas megyei Kisunyomba, majd a zalai Hahótra. Itt lett birtokos a família, mígnem a dédapám sógora az egészet elkártyázta, valamikor a 20. század elején. A birtokvesztést követően Kaposvárra kerültek, a nemeslevél eredetije is itt található, édesapám unokatestvérénél. Egy családi történet is szól erről a korai kaposvári időszakról. A ’19-es forradalom idején dédapám üzemeltette a tejcsarnokot, ahová a Latinka Sándor vezette kommunista csőcselék bevonult, hogy feldézsmálja a készleteket. Thorday Elek ellenállt. Estére már a siralomházban csücsült, a másnapi akasztását várva. Hajnalban azonban Horthy gárdistái bevonultak Kaposvárra és Latinkát lógatták föl. A következő évben született a nagyanyám.

Zepetneki Tötösy

A Tötösy nevű családok a hagyomány szerint egy tőről, a Becse-Gergely nemzetségből származnak, ahonnan a Bethlen család is. Valószínűleg az Árpádok korában számos Tötösy família egyikéből eredeztethető ez a család is, mely Vas megyében volt birtokos. Többek között pl. Kisunyomban, ahol Thorday nagyanyám ősei is éltek egy rövid ideig. Tötösy Erzsébet nevű felmenőm Györgynek nevezett őse 1587-ben kapott nemeslevelet, majd birtokadományt Rudolf királytól. Nagy valószínűséggel újranemesítésről lehetett szó. A családfa 1490-ig folyamatosan követhető, de némi bizonytalansággal az 1360-as évekig is. A család rendkívül kiterjedt, rengeteg Tötösy él az északi félteke számos országában. Az eredeti nemeslevél Tötösy István birtokában van.

Báchmegyey

a "nagy-bátsi" elõnév 1560. május 21-én fordul elõ elõször Nádasdy Tamás nádor egyik adománylevelében, a "párisi" 1583. április 28-án II. Rudolf király Markusóczfalvát adományozó okiratában, a "párisi" és "nagy-bátsi" előnév együtt 1663. július 20-án egy egyezséglevélen. A család nevét a 16. században ch-val, a 17. századtól kezdve ts-sel írják. Régi birtokadományos család, eredetileg Báchy (Bátsy) volt a nevük. Bátsmegyey Katalin volt Tötösy Erzsébet édesanyja. Katalin apja pedig Bátsmegyey János, akinek Hahóton volt birtoka. Ezt örökölhették meg Thorday őseim. A kapcsolat onnan adódhatott, hogy a Bátsmegyeyeknek Pozsony vármegyében is voltak birtokaik. B. Simon az 1550-es években Szigetvár alkapitánya volt, Ferenc pedig Vas megyei alispán a 17. század végén. Díszes síremléke a sorokpolányi templomban ma is látható.

Széchi Szigethy

Édesanyám atyai nagyanyjának felmenői 1696-ban kaptak nemeslevelet I. Lipóttól. Sajnos az eredeti ármális elveszett, a Veszprém megyei Levéltárban csak egy kézzel írt 19. századi másolatot találtam. A Szigethy ősök helyzete hasonló lehet, mint a Tötösyeké. Széchi előnevük arra utal, hogy korábban birtokuk lehetett. Nemeslevelük szövege is arra enged következtetni, hogy nem nemtelen állapotukból emelkedtek a nemesek közé. A későbbi levéltári adatok szerint viszont molnárok voltak Pétfürdőn, majd Lepsényben.

Családunkban előforduló nemesi címerek

	Lipovnoki Lipovniczky
Párisi és nagy bácsi Bátsmegyey	Brogyáni Brogyányi	Noszlopi Noszlopy
Závodjei Závodszky	Tőkésújfalusi Újfalussy	Kismalonyai Malonyay
Tiszahegyesi és tajnai Tajnay	Passerini	Felderítetlen családok: Koroncói Bándy, Köveskúthy, Nedeczky, Deseő, Gyulay, Szenttamási Baboss, Kopátsi Simon, Markusóczi Horváth, Bucsai Buchay, Dobsa.