Kanizsay család fája

Tisztelt Látogató, amennyiben bármilyen Kanizsa(i)y vonatkozású információ a rendelkezésére áll és úgy gondolja, hogy én azt e honlapon közölhetem, kérem küldje el a kapcsolat@kanizsay.hu címre!

Bemutatkozás, elõzmények

Kanizsay Zsoltnak hívnak, 1972-ben születtem Székesfehérváron. 1996-ban végeztem a szegedi JATE földrajz-történelem szakán. Fofoglalkozásként jelenleg környezetvédelemmel foglalkozom. Két kisfiam van; Botond, Dénes és egy kislányom Sarolta. Komolyabb családtörténeti kutatásba Botond fiam 2002-es születése után kezdtem.

Korábban is érdekeltek Kanizsay vonatkozású adatok, illetve Nagyapám is ültetett bogarat a fülembe Kanizsay Orsolyával és Dorottyával való rokonságot emlegetve, de a kapott információk összegyujtésére nem vállalkoztam. Annyit tudtam csak, hogy Nagyapámék 1963-ban költöztek a somogyi Nagyatádról – ahol régóta élt a család - Székesfehérvárra, illetve, hogy Dédapám egy barátja kutatott a családunk után a két világháború között és – az elbeszélések szerint - egészen Mátyás király idejéig eljutott, de a dokumentumok elvesztek a háború alatt. Ezek után szinte biztos lettem az Osl nembéli Kanizsayakkal való rokonságban, egyikük ugyanis Mátyás zászlótartója volt.

Az elsõ genealógiai “pofon” még a gimnáziumi évek alatt ért, amikor elõször került kezembe a “Nagyiván”. Itt olvastam arról, hogy az a bizonyos történelmi Kanizsay család kihalt. Írt a könyv egy másik Kanizsay családról is, akik Bereg megyében éltek, de ez akkor még nem különösebben érdekelt.

Az egyetemi évek alatt természetesen többször találkoztam a névvel, de miután minden jegyzetünkben ott szerepelt a kihalt szó a családról szóló fejezetekben, lassan belenyugodtam a ténybe.

A diploma megszerzését követo hat évben nem foglalkoztatott a kutatás gondolata. Mikor azonban elsõ fiam világra jött, isteni szikraként jött az indíttatás: már van kinek továbbadni, ha felkutatok valamit…

Jelentos késztetést adott az is, hogy feleségem anyai ágon az Árpád-kori ispánokat is felvonultató, nagymúltú Lipovniczky, apai ágon pedig a Herke (és a Farnady) családból származik, akiknél nagy hagyományai vannak a családfa vezetésének. Herkéék még azt is kiderítették, hogy Hrúz vonalon rokonok Petofivel. Nos, nem akartam lemaradni. Elõször az Interneten néztem körbe, ahol rengeteg tudnivalót közöltek kezdo családfakutatók részére. Igyekeztem ezeket az útmutatásokat követni.

Például, nagyszülok, idősebb rokonok kikérdezése: 2002-ben még élt a nagyapám. Ő ajánlotta, hogy van egy láda a padláson, régi iratokkal. Ebben pontosan ott voltak sorban az 1942-es – zsidótörvények miatt készült – anyakönyvi másolatok, ahogyan az Internetes útmutató is jelezte. A ládában tehát megtaláltam György ükapám születési anyakönyvi kivonatát, melyből megtudtam, hogy (a ma Nagyatádhoz tartozó) Bodvicán született 1848-ban, a szépapámat Mihálynak, a szépanyámat pedig Szigethi Évának hívták és katolikusok voltak. Találtam a ládában Thorday vonatkozású iratokat is – apai nagyanyámat hívták így – érdekes módon elõször ezek jobban érdekeltek. Szólt ugyanis egy családi híresztelés a Thorday rokonok kutyaboréről, amelyet viszont még egyetlen Kanizsay sem látott. Apám beszélte, hogy nagyanyám mesélt róla, de abban az időben ezt nagyon kellett titkolni.

Gondoltam elmúltak már azok az idők, bejelentkeztem a rokonokhoz Kaposvárra. Elõtte azonban a Zala megyei Hahótra mentem, ahol a Thordayak voltak birtokosok az 1910-es évekig. A plébánia anyakönyveiben kutatva jutottam el Thorday József szépapámig. Az o születési idejét azonban nem sikerült kiderítenem, mert a további anyakönyvek már a Veszprémi Érsekségen lettek volna elérhetok. A kaposvári látogatás azonban mindent kárpótolt. Megnézhettem az eddig titkolt iratot teljes eredetijében. Megmaradt latintudásomat összeszedve kiderítettem, hogy a nemeslevelet 1647-ben Thorday János kapta Miklós és György fivérével, III. Ferdinándtól, Pozsonyban. Találtam egy testimoniálist is, melyet Vas vármegye Nemesi Testülete adott ki 1785-ben Szombathelyen, Thorday József és felesége Tötösy Erzsébet részére. Itt azonban megrekedtem. Hiába vásároltam meg CD-n a Nagyivánt, Kempelent, a Siebmachert, Illésyt, Borovszkyt, jártam a könyvtárakat, levéltárakat, a Thordayakkal kapcsolatban nem jutottam messzebb. Csak annyit tudtam kideríteni, hogy 1651-ben a Pozsony megyei Somorján hirdették ki a nemeslevelet. Ezt aztán összevetettem az Illésy gyujtemény egyik bejegyzésével, illetve egy Turul cikkel, melyek azonban csak magát a tényt közölték. Van még néhány töredék adatom, de azt mondani róluk, hogy biztosan erre a családra vonatkoznak, nem lehetett. Találtam viszont az Inteneten egy www.totosy.com címu oldalt melyen egy egyész családfa-ágat kaptam az említett Tötösy Erzsébettől az u szépapjának nagyapjáig, aki 1587-ben kapott nemesi adománylevelet.

A henészi és bodvicai Kanizsayak

A Thorday félsiker után annál nagyobb lelkesedéssel fogtam a Kanizsayakkal kapcsolatos kutatásba. A családban élt a hagyomány a nemesi származásról, de ennek a Thorday ármálishoz hasonló, kézzelfogható bizonyítéka a tulajdonunkban nem létezett. Viszont az ükapám és a szépapám is szakmáját tekintve kovács volt, ami nemesi családoknál (gondolom én) nem volt szokás. Erre azonban édesanyám Szigethy nagyanyjának felmenoi cáfoltak rá, akik 1696-ban nyertek nemességet és molnárok voltak nemzedékeken keresztül. Késobb - mikor jobban elmélyedtem a témában - már világossá vált, hogy az ármálisták legtöbbje rendelkezett valamilyen mesterséggel, mivel birtoka nem lévén valamiből élnie kellett. Mindenesetre a nemesi családok mellett a többi fellelheto Kanizsait is felkutattam.

Mihály szépapám nyomán eljutottam az 1739-es évszámig, amikor családunk Márton nevű ose elõször bukkan fel a nagyatádi plébániához tartozó Henész anyakönyvében. Nagy szerencsémre csak e plébániához tartozó falvakon belül költözött a család, így gyorsan sikerült túljutnom 260 éven az Országos Levéltár anyakönyvi mikrofilmtekercsein. Az atádi anyakönyvezés 1730-ban kezdodött, az 1720-as népességösszeírás még nem említ Kanizsai(y)t a faluban (ekkor 4 horvát és 6 magyar család élt itt), valamint Szita László Somogy megyei betelepítésekről írott könyve (és személyes megerősítése) sem szól ilyen nevű családról Henész Hódoltságot követo időszakánál, illetve a török elõtti időkben sem éltek itt, amit egy helytörténész is megerősített. Az említett 1720-as összeírás Kanizsay vonatkozásait szerencsére megtaláltam Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára c. munkájában. Ennek nyomán kikértem a könyvben forrásként megjelölt megyei összeírások mikrofilmjeit a levéltártól és módszeresen kikerestem, hogy mely településeken éltek az említett Kanizsai vezetéknevuek, majd a megtalált települések anyakönyveit néztem végig, hogy találok-e Márton nevut a születettek között. Nem találtam. Átnéztem Mária Terézia úrbéri rendelete kapcsán készített henészi összeírásokat is, de csak egy Conscriptio Animarumban (lelkek összeírása) találtam meg Martinus osömet, holott biztosan ott éltek a rendelet kiadásakor Henészen. Bocskorosságuk kapcsán nem tartoztak úrbéri szolgáltatásokkal, de nemességüket nem tudták igazolni a nemesi összeírások alkalmával? Nem tudni. Mindenesetre számos példa akad rá, hogy eredetileg nemes családok lecsúsztak a társadalmi ranglétrán és nem éltek, élhettek nemesi elõjogaikkal, sot még jobbágysorba is kerültek, mint a fenti Zepetneki Tötösy család egyik ága is. Az anyakönyvek szerint státuszukat tekintve a Tötösyek is colonusok voltak, mint az én oseim.

Ezután láttam neki a nemesi Kanizsay családokkal kapcsolatos kutatásnak. A fent említett CD-s anyag már a birtokomban volt, ennek fogtam neki elõször. Az 1754-55-ös nemesi összeírás ugyan nem említ Kanizsayt Somogy megyében, de rengeteget olvastam arról, illetve saját kutatásaim is bebizonyították, hogy igencsak sok, bizonyosan nemesi származású személy maradt ki ebből a lajstromból. A “Borovszky” Somogyra vonatkozó kötetében viszont találtam egy – a Nagyatádhoz közeli Porrog községben – birtokos Kanizsay családot. Ezt az adatot a Megyei Levéltár is megerősítette azzal, hogy 1773-ban még nem, 1790-ben már nem szerepeltek az összeírásban. Mivel az eddig találtak semmi oseimmel kapcsolatos konkrétumot nem tartalmaztak, a különböző megyei levéltárakkal, illetve a ma élő Kanizsayakkal vettem fel a kapcsolatot. A fonyódi Kanizsay Gábor nem talált összefüggést az általam küldött családfa, illetve az ő (Hetei Kanizsay) családfája között. A felsõzsolcai illetõséû Kanizsay László (Fejércsei Kanizsay) szintén kiábrándított. A nógrádi Kanizsayakról begyujtöttem minden levéltári anyagot Balassagyarmatról, Mártonnak nem leltem nyomát. A Szabolcsi, Szatmári, Beregi, Borsodi Kanizsay családokkal kapcsolatos összes fellelheto adatot összegyujtöttem, Márton sehol. Közben persze egyre több információm gyult össze a különböző Kanizsay familiákról. Ekkor érlelõdött meg bennem a gondolat, hogy a kutatásom irányát az összes nemesi Kanizsay családra kiterjesszem. A saját családfámmal kapcsolatos sikertelenség persze továbbra sem hagyott nyugodni.

A gyõri Kanizsayak

"Kanisay-Kovács András, neje Tias Katalin, gyermekeik: Márton, András, Pál, Erzsébet. III. Ferdinánd Bécsben, 1657.02.21-én adott ki számukra nemeslevelet. Helytartótanácsi Levéltár 1817F60, Borsod arm K122, K895"

Borovszky Borsodról szóló kötetében talált Kanizsay familia miatt már kutattam a Miskolci levéltárban családi vonatkozásokat keresve, de nem találtam olyan pontot, ahol kapcsolódhattam volna a henésziekhez. Hosszas tudakozódás vette kezdetét, melynek végén kiderült, hogy mikrofilmen elérheto az illeto dokumentum, mely 1817-ben keletkezett. A mikrofilmen található levél, mely szerencsére magyarul íródott, az alábbiakat tartalmazta:

Borsod vármegye közgyulése értesíti a Helytartótanácsot, hogy nemes Tatár András hagyatékában megtalálták Kanizsay alias Kovács András nemeslevelét, mely 1657-ben Bécsben kelt, III. Ferdinánd által adományoztatott és 1658-ban Gyõr vármegyében hirdették ki. A leszármazottak a Borsod vármegyei levéltárban megtalálhatják az iratot.

A Helytartótanács ezután minden megyébe elküldte a leiratot, mely bekerült a helyi levéltárakba. Érdekes, hogy Nagy Iván, mint nógrádi levéltáros erről nem tudott.

Szinte azonnal írtam Gyõrbe, illetve Miskolcra, tájékoztatást kérve. Gyõr megerősítette, hogy valóban volt ilyen család, Gyõr belvárosában laktak és András küldött is volt az 1662-es pozsonyi diétán. Miskolc pedig arról értesített, hogy megtalálták az ominózus nemeslevelet, mely 1817 óta a levélben jelzett helyen pihent és rossz állapotban van ugyan, de olvasható. A következő öröm akkor ért, mikor megkaptam CD-n az ármálisról készült képeket, melyek tanúsága szerint a pergamen nem is volt olyan rossz állapotban.

Mi, III. Ferdinánd Isten kegyelméből mindig felséges választott római császár, Németország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumania, Bulgária stb. királya. Ausztria fohercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország orgrófja Luxemburg, Feõ- és Alsó Szilézia, Würtemberg és Théka hercege, Svábország fejedelme, Habsburg, Tirol, Ferret, Kyburg, Goricia és Elzász tartomány grófja, a római szent birodalom, Burgovia, Felsõ -és Alsó Lausitz orgrófja, a szláv orgrófság, Naon kiköto és Szalina ura stb.Adjuk emlékezetül jelen oklevelünk erejével, tudatván mindazokkal, akiket illet, hogy Mi néhány hívünknek Felségünk elé terjesztett legalázatosabb kérelmére, továbbá pedig meggondolván és figyelembe vévén hívünknek Kanisay másképpen Kovach Andrásnak huségét és huséges szolgálatait, melyeket ő elõször Magyar Királyságunk Szent Koronájának, azután Felségünknek különbözá helyen és időben híven teljesített és a jövoben is tenni és teljesíteni ígérkezik. Mivel tehát Mi, azoknak, akik Nekünk és a kereszténységnek érdemeket és tiszteletet szereztek, királyi kegyelmünk és bokezuségünk folytán elõdeinknek Magyarország néhai dicso királyainak példáját követvén, erényeiknek jutalmát, - mely oket még nagyobbak teljesítésére buzdíthatja - meg szoktuk adni. Ezért tehát ugyan ezt a Kanisay másképpen Kovach Andrást és általa feleségét Tias Katalint, fiait Mártont, Andrást, Pált, valamint lányát Erzsébetet nem nemesi állapotából, melyben eddig voltak, királyi hatalmunk teljességével és különös kegyelmünkkel kivévén elhatároztuk, hogy Magyarországnak és kapcsolt Részeinek igazi és kétségtelen nemeseinek rendjébe felvesszük, befogadjuk és soroljuk.

Megengedvén és megfontolt elhatározásból beleegyezvén, hogy ok mostantól fogva a jövoben örökidőkig mindazon kegyekkel, tisztségekkel, kedvezményekkel, kiváltságokkal, szabadságokkal, jogokkal, elõjogokkal és mentességekkel, amelyekkel Magyarországunk és a kapcsolt Részek többi igazi, régi és kétségtelen nemesei eddig bármilyen jog vagy szokás alapján éltek és élnek, azokkal mindkét nembeli összes örököseik és utódaik élhessenek, azokat élvezhessék és bírhassák.

Irántuk tanúsított kegyelmünk, jóakaratunk és nagylelkuségünk bizonyságául, továbbá igazi és kétségtelen nemességük jeléül ezt a nemesi címert, avagy jelvényt adományozzuk: tudniillik egyenesen álló, három részre osztott égszínkék katonai pajzsot, amelynek középső mezejében legalul három zöldelõ domb látható. A legmagasabbik dombon piros mezőben arany királyi koronából természetes színu egyszarvú emelkedik. A felsõ jobboldali mezőben hatágú arany csillag, a baloldaliban arany félhold található. A pajzson nyitott rostélyú katonai sisak királyi koronával, amelyből lábában kardot tartó darumadár emelkedik. A sisak csúcsáról innen és onnan körüs-körül kék-arany és vörös-ezüst szalagok és foszlányok omlanak alá, amelyek a pajzsot megfelelõen ékesítik. Miként mindez jelen oklevelünk elején a festo keze által művészien saját színekkel megfestve is látható.

Ennek a Kanisay Andrásnak és o általa a fent névszerint feõrolt személyeknek és mindkétnembeli örököseiknek és utódaiknak ezt a címert kegyesen adtuk és ajándékoztuk. Elhatározván, eltökélt szándékkal és megfontolt lélekkel megengedvén, hogy ok ettől fogva örökidőkig mindig ezt a címert, avagy nemesi jelvényt Magyarország és az alávetett Részek igazi, és kétségtelen nemeseinek a szokása szerint ugyanazokkal a jogokkal, elõjogokkal, kedvezményekkel, szabadságokkal és kiváltságokkal, amelyekkel azok akár természetnél, akár régi szokásnál fogva éltek és amelyeknek örvendtek, élnek és örvendenek mindenütt: csatákban, ütközetekben, dárdavetésen, lovagi tornákon, bajvívásokon, párviadalokon, egyéb katonai és nemesi gyakorlatokon, nemkülönben pecséteken, kárpitokon, üstökön, szőnyegeken, gyurukön, zászlókon, pajzsokon, hajítófegyvereken, házakon, sírhalmokon, és általában bárminemu tárgyon és bármiféle vállalkozás során a régi és hamisítatlan nemesség címén, amellyel oket és valamennyi mindkétnembeli örökösüket bármely rangú, rendű, állapotú és méltóságú férfiú részéről felékesítettnek és felruházottnak mondatni, neveztetni, elismertetni és tartatni akarjuk- és a címert hordani és viselni megparancsoljuk, valamint, hogy azt örökké használhassák, élvezhessék és annak örvendhessenek. Sot, oket jelen oklevelünk által megnemesítjük és nekik nemességet adunk és adományozunk. Ennek az emlékére és örök erosségére titkos függopecsétünkkel melyet, mint Magyarország királya használunk megerősített nemesi kiváltságlevelünket ugyanennek a Kanisay Andrásnak, és általa a fent már megnevezett feleségének és gyermekeinek és azok mindkétnemu összes már megszületett és ezután születendo örököseinek, és utódainak kegyesen adtuk és átengedtük.

Kiadatott a Mi oszintén kedvelt hívünk, Fotisztelendo Szelepcsényi György megerősített és választott nyitrai püspök, és ugyanannak a vármegyének az örökös foispánja, tanácsosunk és magyarországi kancellárunk által Bécsben, az Úr 1657. esztendejében február havának 21. napján, római birodalombeli uralkodásunk 19., a Magyarországinak a 20., a Csehországinak pedig a 21. évében. Fotisztelendo és tisztelendo atyák a Krisztusban, Lippay György esztergomi érsek, Pusky János a kánonilag egyesült kalocsai és bácsi egyházak érseke, Kisdy benedek választott egri, Petretich Péter zágrábi, Pálfalvay János választott erdélyi, Tarnóczy István választott váci, Széchenyi György veszprémi, Püsky János választott gyõri, a már mondott Szelepcsényi György nyitrai adminisztrátor, Draskovich György választott pécsi, Makovich Miklós választott szerémi, Brdarich György választott tinnini, Benlich Máté választott boszniai, Pálffy Tamás csanádi, frater Szentpéteri Krizosztom rosznói, Marjányi Péter zenggi és modruszi püspökök Isten egyházát szerencsésen kormányozván. Továbbá, tekintetes és nagyságos gróf Hadadi Wesselényi Ferenc az elõbb mondott Magyarországunk nádora, gróf Nádasdy Ferenc országbíró, gróf Zrínyi Miklós horvát-szlavón bán, gróf Csáky István tárnokmester, gróf Monyorókereki Erdody György fokomornyik, gróf Zrínyi Miklós folovászmester, gróf Erdodi Pálffy Miklós foajtónálló, gróf Batthyány Ádám foétekfogó, Ghimesi Forgách Ádám fopohárnok, gróf Nádasdy Ferenc foudvarmester, gróf erdodi Pálffy István Pozsony vármegye foispánja, valamint a többiek Magyarország vármegyéit igazgatván.

E részsikert egy újabb óbudai látogatás követte a mikrofilmtárban. Gyõr belváros anyakönyveinek átnézése. Szerencsére 1643-tól rendelkezésre álltak, mert itt csak négyéves volt a török uralom (1594-98). Eõ alkalommal nem jártam sikerrel, mert találtam ugyan Kanizsayakat, de Márton nem volt közöttük. Második alkalommal azonban rám mosolygott a szerencse, kétéves kutatásom egyik fordulópontjához érkeztem. Találtam végre egy Márton keresztnevű Kanizsayt, aki a XVII-XVIII. sz. fordulóján - pontosabban 1682-ben - született. Apját Ferencnek hívták, nagyapját (mint azt az anyakönyvet továbblapozva kiderítettem) pedig Pálnak. Egy Pál nevű szerepel is az ármálison, mint András legfiatalabb fiúgyermeke. Itt nyugodtan be is fejezhetném a kutatást, mert biztos felmenoket anyakönyvek hiányában lehetetlen találni polgári családok esetében, mivel a nemeslevél 1657-es keltezésu, az anyakönyvezés pedig 1643-ban indul. Szerencsére a városi levéltár bíztatott, hogy néhány évtizedet még tudok visszalépni az időben hiszen Gyõr város 1600 és 1605 között kelt regesztáiban szerepel egy Kanysay asszony 1605-ből, tehát jó eséllyel még András szüleinek is a nyomára akadhatok, valamilyen iratban, jegyzékben. Sajnos a napóleoni háborúk során a Gyõri Püspökség középkori iratanyaga jórészt elpusztult, de a Káptalan, mint Hiteles Hely dokumentumai kecsegtethetnek eredménnyel.

Az Egyházmegyei Levéltár hathatós segítségének köszönhetoen sikerült is továbblépnem a kutatással. Rábukkantunk egy nyilatkozatra, melyet András nevű "os nagybátyám" írt saját kezével 1689-ben és egy örökölt házra vonatkozott. Ugyanerről a házról nyilatkozott András Erzsébet huga is 1693-ban. Megtaláltuk a nemeslevelet szerző András szüleinek nevét is egy 1613-as iratban, mely szintén egy örökölt házról szólt. Őket Kanizsay Györgynek és nemes koroncói Bándy Margitnak hívták. Horváth József A gyõri polgárok a végrendeletek tükrében c. munkájából pedig kiderült, hogy a címerszerző András a gyõri kovácsok céhének mestere volt. Egy adóösszeírásban (portionális adót a nemesek is fizettek) pedig megleltem Ferenc nevű ősömet, aki Gyõr-Újvárosban volt háztulajdonos 1704-ben. A legutolsó gyõri adat a családról 1709-es keltezésu. A városi levéltár szerint távozásukhoz lehet köze a Rákóczi szabadságharc akkori gyõri zurzavaros időszakának.

Őseim tehát valószínüleg Kanizsa 1600-as elfoglalása után menekülhettek Gyõrbe, melyet addigra visszafoglaltak a császári erők. Eredetileg Kovács volt a nevük, ami egyik os foglalkozására utal és a nemeslevélben is megjelenik. Mivel Kanizsáról származtak, Gyõrben már e néven nevezték oket, megkülönböztetvén az ottani - bizonyára - számos Kovácstól. A gyõri török időszak elõtti telekkönyvi és egyéb összeírásokban nem szerepeltek, az eõ elõfordulás 1605-ös. Az itt megjeleno György 1580 körül születhetett, tehát Kanizsán. Gyõrben megfelelõ egzisztenciát teremtettek maguknak, nemesekkel házasodtak, majd maguk is elõbb polgárjogot (1643-ban - Pereszteghy Uram ajánlására), majd nemességet (sajnos itt nem sikerült kiderítenem, ki volt az ajánló személye) szereztek. Talán belekeveredtek egy kuruc szervezkedésbe és gyõri eltunésük tényleg a Rákóczi szabadságharchoz kötheto. A trencsényi csatavesztést követoen a kuruc érzelmu magyaroknak biztosan nem volt sok keresnivalójuk a labancpárti Gyõrben. A városi regesztákban nincs erről semmi. Az anyakönyvek szerint 1709-ben született itt az "utolsó" Kanizsay.

Ezidőtájt két helyen találkozni "oda nem illo" (hirtelen felbukkanó) Kanizsayakkal: Somogyban és Borsodban (a fiatalabb és az idősebb ág?). Somogyban az én Őseim 1739-es megjelenése az eõ adat, Borsodban pedig egy 1729-es nemesség kihirdetés. A nemeslevél is itt került a Levéltárba 1817-ben. A nemesség kihirdetésének csak a ténye szerepel a jegyzőkönyvben. Mivel Tatár András hagyatékából került elõ az ármális, ez az ág kihalt, nagyjából száz évvel Gyõr elhagyását követoen. Hogy a porrogi (Somogy m.) birtokosság ehhez a családhoz kötheto-e nem tudni. Somogyban nem hirdették ki Kanizsay család nemességét. A dicso multú, törzsökös somogyi vései Véssey család egyik tagja viszont egy Kanizsay Klárát vett el feleségül a 19. sz. elején, aki az ottani eõ óvoda alapítója volt.

A Henészen élő Kanizsayak a kovács mesterséget örökölve aztán belakták azt a néhány további községet (Bodvica, Nagy- és Kisatád), melyből ma Nagyatád városa áll. A temetok tele vannak Kanizsa(i)y sírokkal. A helyi öregek szerint a falu egyik legbefolyásosabb, mindenkivel rokonságban álló családja volt. Ükapám - bár a legfiatalabb gyermek volt - sírja jómódra utal. Dédapám viszont ebből sokat (ház, föld) elkártyázott, így aztán a faluból elköltözve borbélynak kellett állnia. Nagyapám már Kaposváron született, majd a közeli Toponáron nott fel. Nagyatádra csak felnottként tért vissza, hogy a híres Benyák nyomda sikerének tevékeny részese legyen (Dédapám novére a nyomdaalapító fiának lett a felesége). A doni frontról hazajove itt alapított családot, s innen költözte(tté)k aztán Székesfehérvárra, hogy a fehérvári nyomda rendbetételében vegyen részt, mint vezeto gépmester. Tevékenységéért városi kitüntetést is kapott.

És a többiek…

A már említett (és kihalt) történelmi Kanizsay család lerágott csont. Nálam képzettebb tudós elmék írtak róluk könyvtárnyi terjedelemben. Léteztek azonban rajtuk kívül más Kanizsayak is, akikről néhány sort (vagy még annyit sem) találni olyan muvekben, mint a "Nagyiván" vagy a "Kempelen".

A törénelmi Magyarország területén két Kanizsáról beszélhetünk. A zalai (Nagy) Kanizsáról és ma a Vajdaságban található Magyarkanizsáról, melynek egy "párja is van a Tisza túlpartján: Törökkanizsa. Akit Kanizsainak hívnak, nyilván innen kell, hogy eredeztesse családját, természetesen nem beszélve az esetleges magyarosításról, mely azonban csak a 19. sz-tól kerül elõtérbe.

Középkori források szinte kizárólag az érseket, püspököt, ispánokat adó családról szólnak. Jómagam négy helyen találkoztam olyan jobbágy-származásúakkal, akiket Kanizsainak hívtak. A Kalocsai érsekség 1522-ben kelt szegedi tizedjegyzékében fordulnak elõ négyen: Antal, Tamás, Imre és Márton (talán Nándorfehérvár 1521-es elfoglalása után menekültek a délvidéki Kanizsáról?), valamint 1465-ben egy Jánossal, 1483-ban pedig egy Antal Miklóssal találkozhatunk a Hont megyei Peszeken. Mint a Zichyek jobbágya élt még egy Pál Somogyban 1482-ben. A késobb nemességet nyert Kanizsay családok esetleg az o leszármazottaik?

A koraújkori forrásokat felvonultató gyűjtemények, kiadványok sem bővelkednek Kanizsai elõfordulásokban. Egy 1608-ban Pápán kelt céhlevélben Kanisay Barbéli Bálinth, mint céhmester szerepel. A Dunántúli Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerületek 1910-ben kiadott történeti forrásgyujteményében az "Egyezség Könyve" aláírói között két Kanisay nevű evangélikus lelkész volt; egy János 1612-ből Szentgyörgyről (Zala, Balaton, Duna?) és egy János Farkas 1625-ből a Szentháromság egyházkerülettől. A török alól felszabadult Pécs egyik eõ fogadójának tulajdonosa pedig Kanisai Anna volt 1690-ben.

Nemesek

A 17. század középső harmada igazán bovelkedett megnemesedett Kanizsayakban. Érdekes, hogy ezen - 1628-tól 1657-ig terjedő - időszak elõtt egy, utána pedig egyetlenegy Kanizsai sem kapott nemeslevelet, e 30 év alatt viszont öten is. Az adományozó egy esetben (1628) II. Ferdinánd, a további négyben (1638, 1643, 1649, 1657) III. Ferdinánd király volt. Tekintsük át az adományozás időrendi sorrendjében ezeket a családokat.

Kanizsay Borbély

Nagy Iván tesz említést erről a Nógrádban birtokos családról, akikről Kempelen is szól, mint a "Nagyivánban" elõforduló familia. Ír ugyanakkor külön egy Kanizsay Mihályról is, aki 1628 november 27-én kap nemességet, melyet 1629-ben Nógrád megyében hirdetnek ki. Nos, ugyanarról a családról van szó. Nagy Iván ráadásul kihaltként jelzi oket, mint késobb kiderül, ez sem fedi a valóságot. A család ugyanis eltunt ugyan Nógrád megyéből, de a balassagyarmati levéltárban fellelheto iratok szerint Szatmár megyébe költöztek. Onnan folyamodtak igazoláshoz nemességük szatmári kihirdetéséhez. Az egyéb dokumentumok tanúsága szerint Lónyabányán és Fülekkelecsényben voltak birtokosok, ide 1633-ban iktatták be oket. Amikor a török elfoglalta Eger várát és Heves, Nógrád, valamit egy ideig Gömör vármegyék közigazgatása összefonódott, a család egyes tagjai tisztséget és birtokot is szereztek Hevesben, Verpelét és Vécs községekben. János 1657-ben törvényszéki ülnök, 59-ben táblabíró, 63-ban szolgabíró, Zsigmond 1658-ban szolgabíró, 68-ban esküdt, Sándor 1687-ben esküdt. 1687 után nem találjuk oket Hevesben. Az 1754-55-ös nemesi összeírás szerint élt egy Kanizsay Ferenc Heves megyében (Erdőkövesden volt birtokos), de a levéltári iratok szerint a heteiektől való.

A nógrádiak közül egyik Sándor a Rákóczi szabadságharcban húnyt el, az 1734-es nemesi közgyulés pedig egy másik Sándort, valamint Jánost említi. Az utolsó megyei elõfordulás 1755-ös (nemesi összeírás), mely Fülekkelecsény birtokosaként jelzi Sándort. Ezután Nógrádban nem fordulnak elõ, ez az ág tehát valószínüleg tényleg kihalt. A család ose talán az említett pápai céhmester Kanisay Barbéli (Borbély) Bálinth lehetett.

Szatmárba a nemességszerző Mihály kisebbik fia János költözött 1680 körül, ahol Avasújvárosban, lesz birtokos. Ezt Sándor nevűu unokája növeli egy 1750-es nádori adománynak köszönhetoen Péterfalván (Ugocsa megye), késobb pedig Forgolányban és Fertos-Almáson elterülo birtokkal. Itt 1810-ben is megtalálhatók. Talán e családhoz tartozik (lehet hetei is) András, a szatmári 88. Honvédzászlóalj fohadnagya, volt tanító, aki a szabadságharc bukása után törökországi emigrációban halt meg 1853-ban. Hogy e familiának élnek-e leszármazottai napjainkban, még további kutatásokat igényel. Szatmárnémetiben a református (ún. Láncos) templom lelkészét Kanizsay Lászlónak hívják, Miskolcon pedig lakik egy Kanizsay család, akiknek számos rokona él Kárpátalján, illetve Ukrajna más részein.

Hetei Kanizsay

Nagy Iván oket említi, mint Bereg megyében élő Kanizsay családot. Címerüket azonban helytelenül írja le. A tények a következők: III. Ferdinandtól 1638 március 10-én nyertek nemeslevelet Kanizsay György és fivérei István, Mihály, János és Ferenc, Pozsonyban. Ferencet 1659-ben iktatták be hetei birtokába. Hetén, majd Debrecenben és a szabolcsmegyei Földesen lakott a család. Az ármálist Szatmár megyében 1713 május 10-én hirdetik ki Kanizsay János és társai pusztadaróci lakosok nemességének igazolására. Szatmár megyében a következő helységekben éltek birtokosként Hetei Kanizsayak: Szinérváralja, Pusztadaróc, Egri, Rápolt, Homok, Lázári. Homokon birtokos Kanizsay Mózes (1793-1871) és Kanizsay Sándor, aki 1868-ban húnyt el. Gábor fia László fia György Beregmegyétől 1772. évben nyert testimoniálist. (Beregszász 1772 dec.). Heves-Küõ-Szolnok megyébe is elköltözött a család a 18. század második felében, az elõbbi testimoniális tanúsága szerint. Ferencet az 1754-es nemesi összeírás is megemlíti. Birtokuk valószínüleg Erdőkövesden volt.

Címerüket nemcsak "Nagyiván", hanem a "Borovszky" is rosszul írja le. A sorozat szatmári kötetében ugyanis a fejércsei család címere szerepel hetei címerként. Egy harmadik változat jelenik meg a Siebmacherben: kékben, zöld halmon nyugvó koronán könyöklo, páncélos kar, görbe kardot tart, balra fent pedig hatágú arany csillag. Sisakdísz: ágaskodó aranykoronás oroszlán. Takarók: kékarany, vörösezüst.

A család tagjai közül András 1695-ben beregi tisztviselõ, Benedek 1702-ben beregi szolgabíró, Ferenc (meghalt 1880 körül), beregmegyei tisztviselõ és ügyvéd. - késobb szatmári rendőrkapitány, Jeno (1910 körül) lázári birtokos, Zsigmond (1832-1899) tanár, Gábor (2004) vadgazdálkodási vállalkozó Somogyban, leánya Sarolta. A családfa így nézhet ki:

A Fejércseiek

A miskolciak

Borovszky Samu Borsod megyéről írt monográfiájában szól a megyei nemeslevél kihirdetésekről. Itt olvasható Kanizsay András 1649.02.05. Címeres levelet nyer, fia András, lánya Katalin. A miskolci levéltártól még a következőket tudtam meg:

Mindezekből én arra a következtetésre jutottam, hogy két családról van szó. Mivel a gyõri Kanizsayak nemeslevele a BAZ Megyei Levéltárból került elõ, ok lennének a 18. századi említésu család. Egy András nevű a gyõriektõl elköltözött Miskolcra, de fiúgyermeke nem lévén lányaival az említett Tatárékra szállt az ármális, hogy aztán az a Tatár család magvaszakadtával a levéltárban kössön ki. Sajnos a gyõri anyakönyvekből nem tudtam ezen Andrást beazonosítani. Van ugyan néhány Kanizsay gyermek, akiknek keresztneve olvashatatlan, lehet, hogy köztük van.

A 17. századi családról semmilyen más adatom nincs. A szomszédos Abaúj megyei Kassán éltek Kanizsayak: Károly (1821-1886), aki Kassán született, majd Tiszaörsön lett plébános és egy kápolnát is épített itt. Egy református vallású Jánost az 1720-as népességösszeírás említ Tokajon, mint adózó nemest (nobiles taxari). Ő 1731-ben halt meg szintén Tokajban. Ez utóbbiak persze eredhetnek bármelyik másik családból, hiszen a szomszédos megyék közül mindegyikben éltek Kanizsay nevű nemesek.

A horvát-szlavóniai Kanizsayak

Ferenc	György	János
Hete 1659
András	Benedek	János
1695	1702
Gábor		János
		Pusztadaróc 1713
László

György 1772
Solymossy Erzsébet
Mózes 1793-1871	Sándor + 1868

Ferenc	Zsigmond 1832-1899
Jeno 1910 Lázári

Van egy címer a Siebmacher Wappen-buchban, melyet nem tudok hova tenni. Egyedül a 17. századi miskolci familiának nincs meg a címere, de ez szinte biztosan nem az övék. Nagy Iván ezt a címert a heteiek címerének véli, de ez sem igaz. Szerepel a címer a Wappenbuch magyarországi és horvát-szlavón fejezetében is. Az elõbbinél semmit, az utóbbinál annyit lehet megtudni, hogy a Varasd megyében 1740-ben szolga-bíróskodó Kanizsay Farkas címere. A haránt kettéosztott pajzs jobb alsó felén ráadásul az Osl nembéli Kanizsayak címerképe, a sasláb található. Az o nemesség adományozásuk eredete talán még a középkorba nyúlik vissza (ezért az időrendi sorrendet tekintve kakukktojás), de mindenképpen minimum 16. századi. Horvátországban az ottani országgyulés a Sabor hirdette ki a nemesség-adományozásokat, egyszer talán kezembe akad egy dokumentum erről a kihirdetésről is. Nagy valószínuséggel ebbe a családba tartozik Kanisay Miklós, aki 1654-ben Kiskomár várában lovaskapitány volt (ebben az időben nem élt Miklós a többi Kanizsay családban). Pálffy Géza egy a szlavóniai Budor családról szóló tanulmányában pedig megemlíti, hogy Budor Izabellát Kanizsay Mihály vette noül 1620 körül. Ez a Mihály még 1641-ben biztosan élt, egy másik forrás is említi. 1608-09-ben pedig Benedek, mint Korpona várának alkapitánya szerepel egy Benda tanulmányban. Családtag lehet az a Kanizsay Márton is, aki Körös-Belovár megye küldötteként vett részt 1818-ban Somogy megye tisztújító gyulésén. Horvátországban a mai napig élnek Kanizsay nevuek (ott Kanižaj-nak írják), illetve onnan Ausztráliába is elszármazott egyikük, aki az Interneten kutatott is eredete után, de mire írtam volna a megjelölt címre, már elérhetetlen volt.

Sajnos Jókai írásait nem mindig lehet történelmi tényként kezelni, de Az utolsó budai basa címu elbeszélésében leírja, hogy Petneházy Dávid kuruc kapitány egy Kanizsay János nevű Kassára menekült délvidéki birtokos nemes Borbála nevű leányának kegyeiért küzdött. Az tény, hogy ezidőtájt volt délvidéki birtokos Kanizsay család és aztán késobb Kassán is felbukkan egy, a fentebb említett tiszaorsi apát-plébános családja. Talán mégis igaz, amit Jókai leírt?

Polgárok, közrendűek

Az 1720-as népességösszeírás Kanizsai adatai Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára c. muve és a MOL mikrofilm-tekercsei nyomán:

Név	Megye	Helység	Mesterség	Egyéb
Péter	Veszprém	Pápa		Református
Imre, János, Ferenc	Baranya	Harkány		Katolikus
Mihály	Komárom	Révkomárom
György	Komárom	Kürt
Mihály	Baranya	Pécs	Szabó	Sok Kanizsai él Pécsen ma is
Ferenc	Pozsony	Cseklész
Miklós	Sopron	Lövo
Péter	Csongrád	Szeged	Katona	1821-ig követheto
János	Vas megye	Pálfa
György	Zala	Tótszerdahely	Colonus	Katolikus
János	Zemplén	Tokaj	Nobiles taxari *	Meghalt 1731-ben Tokajon, vallása református

Név	Település	Kor	Évszám	Megjegyzés
Mihály	Keszthely		1757	Fiai Ádám 20, János 14 éves
Márton	Keszthely	20	1771
Márton	Sziget	20	1767	Zsellér
Mihály	Újudvar		1771
Antal	Újudvar		1771
István	Nagykanizsa	30	1771
Katalin	Bucsa	32	1771	Kidli Mátyás felesége
Anna	Feõörs	54	1747	Korpádi István felesége
Marianna	Szentlászlóegyháza	50	1771	Getler Mihály felesége
Dorottya	Feõpáhok		1746	Tombor Mihály felesége
Marianna	Szerdahely		1767

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik segítettek az adatgyujtésben és támogatták munkámat: Homonnai Saroltának, Láczay Magdolnának, Láczay Lászlónak, Kanizsay Lászlónak, Kanizsay Gyulának, Thorday Andrásnak, Rózsa Györgynek, Galcsik Zsoltnak, Vissi Zsuzsannának, Helmeczy Alíznak, Morvai Gyulának, Horváth Richárdnak, Gozsy Zoltánnak, Polgár Tamásnak, Szita Lászlónak, Horváth Ferencnek, Lele Józsefnek, Pálffy Gézának, Steven Tötösynek (Steven Totosy de Zepetnek), Bárdossy Péternek, Bolemant Lászlónak és eõsorban feleségemnek Zitának, aki mindezt elviselte. Azok a Kanizsa(i)yak pedig, akik nem válaszoltak a leveleimre, magukra vessenek, amiért nem kerültek fel erre a honlapra...

Kanizsa, Koroncó		György sz. 1580 k.
		Koroncói Bándy Margit
		András sz.1610 k.	1643.06.06-án polgárjogot nyer Győrben, majd a kovácsok egyik céhmestere lesz. 1657.02.21-én címeres nemeslevelet kap III. Ferdinánd királytól, melyet Győr megyében hirdetnek ki 1658-ban. Győr belvárosi lakos. 1662-ben követ a Pozsonyi Diétán. Megh. 1668 k.
		Tias Katalin
Márton sz. 1640 előtt - 1682 után		András 1709-ben még élt	Erzsébet 1693-ban még élt	Pál	Mindhárman 1643 előtt születtek
… Erzsébet		… Anna		…Dorottya
Győr, Henész			Ferenc 1663-1704 után
			Káli Ilona,
			Márton 1682-1756 után
			1. Bognár Katalin, 2.… Magdolna
			Ilona 1706	János 1739	István 1747
					Muics Marianna
Henész	Miklós 1771	Pál 1774	Anna 1776	Mihály 1778
Bodvica				Horváth Éva. Házasság: 1797
	Mihály 1798	György 1799	Miklós 1800	Marianna 1804	József 1825
	Szigethi Éva
	József 1835	Terézia 1838	János 1843	Mihály 1845	György 1848-1889
					Ill Mária 1855-1923; házasságkötés - 1872 Németlad
	Anna 1879 -1979	Mária			Gyula 1886-1950
	Benyák János	Karbuczky János	1. Pichler Margit 1890-1912		2. Ferlindis Margit 1892-1947
Kaposvár-Toponár	László 1910-2003	Sándor 1913-198?	Tivadar 1919-1978	Matild 1916-1998, Gyula+ 1992	Ferenc 1924-1991	Ernő 1933
	Thorday Etelka 1920-1986	Szárnyasi Ilona	Simon Magdolna	Szőlősi Rózsa	Rózsahegyi Magdolna	Pölczman Erzsébet
Nagyatád, Kaposvár, Bp., Paks, Toponár, Ajka, Szekszárd	Ákos, Tamás, Márta, Eszter	Sándor	Tivadar	Zsuzsa, Gyula	Dóra, Magdolna, Ferenc	Árpád, Ágnes, Zoltán
	Tóth Márta	Sándor	Kiss Erzsébet	Zsuzsa, Gyula	Dóra, Magdolna, Ferenc	*Simon Zita*
Székesfe-hérvár, Ajka, Bp., Ipoly-tölgyes, Toponár	Zsolt, Ákos		Tivadar, Zoltán	Róbert, Péter	Gergő, Emőke, Előd, Boglárka	Boldizsár, Bendegúz
	Herke Zita	Pintér Anita	*Dudás Karolina*	Róbert, Péter
	Botond, Dénes, Sarolta	Boglárka	Dorottya, Zoltán

Nógrád			Mihály 1628	Szatmár
Zsigmond megh. 1675 k.			Nagy Erzsében	János
Meskó Mária				Patay Mária
Sándor	Zsigmond	Mária		János		Erzsébet
Megh. 1710 k.
Sándor	János			Zsigmond
				Avasúj-város, Péterfalva
				János	József	Zsigmond

			Mária	Sándor
			Gaál András
				Mihály
				Forgolány, Ferto"s-Almás meg. 1840 k.
				Adrás ? honvédtiszt